Így élek mostanság...

Pár hete olyan gyökeresen változott meg diák, tanár, szülő helyzete a koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedések közül az iskolák bezárására vonatkozó következtében, hogy azt varázsgömb birtokában sem tudtuk volna megjósolni akkor, amikor mindössze egyhétnyire voltunk az írásbeli érettségitől. Diákjaink most a „tanítás” alatt melegítőben, sokan pizsamában ülnek az asztalnál, vagy hevernek az ágyon, előttük a számítógép, és míg tart az online tanóra, vagy az aznapi egyik „űrlapdolgozatot” oldják, habos kakaót szürcsölgetnek, vagy csokit, gyümölcsöt majszolnak. De vajon hogy élik meg ők ezt a helyzetet? Erről valljon a pozsonyi magyar gimnázium néhány diákja, közülük hárman éppen érettségi előtt állnak. Hogy is élnek mostanság?

* * *

„Nem voltunk erre az időszakra felkészülve. Rettentően sok szokatlan, új dologgal kellett szembenéznünk az elmúlt két héten mindannyiunknak. A tanároknak és a diákoknak is. Eltelt két hét, és lassan kezdjük megszokni az új rendszert, a bezártságot, és megtanuljuk beosztani a saját időnket. Nekem az utolsó okozza a legnagyobb problémát. Úgy érzem magam, mintha két hete egy érzelmi hullámvasúton csücsülnék. A naponta érkező új hírek a vírusról, a bizonytalanság, a kilátástalanság eléggé megviselnek. Néha csak úgy elsírom magam minden közepén. Több emberrel is beszéltem, akik szintén rosszul viselik ezt a helyzetet. Meg kell tanulnom kezelni. Mivel eddig viszonylag kevés időt töltöttem együtt a szüleimmel a koli miatt, így a hirtelen összezártság is kicsit fura nálunk. Az otthon melegében nem tudok teljesen a tananyagra összpontosítani.

Vannak azért pozitív részei is az otthonmaradásnak. Pl. elkezdtem főzni tanulni (mert azért ez is elég fontos a jövőnkre nézve), közelebb kerültem az öcsémhez, és több időt tudok szakítani a zongorázásra is.

Remélem, idővel minden elrendeződik. A friss levegő, egy menedék könyv és a mémek segítenek átvészelni. :)”

* * *

„Tanulok, eszem, alszom… Tanulok, eszem, alszom... Így is lehetne élni.

Helyzet van. Koronavírus van. Önkéntes karanténba vonult a családunk. Elhalasztották az érettségit. A »tanulok, eszem, alszom« szlogen valóságosan is kitölthetné az életemet. Miért is ne?! Talán pár napig, de nem hetekig. Mivel ebben a hármasban az egészség megőrzése nincs benne, ezért ki kell egészíteni még valamivel. Ki kell menni a szabadba, mozogni is kell, és a társasági élet is fontos. Szerencsés vagyok, mivel mind a hármat a karanténban is könnyen megvalósíthatom.

Csodálatos, hogy reggel nem kell olyan korán kelnem. Csodálatos, hogy csak meg kell mosakodnom, de nem kell felöltöznöm. Csodálatos, hogy minden reggel anyuval tejhabos kávét szürcsölgetünk. Csodálatos, hogy a kávéról eszembe jut az idei marokkói kirándulásunk, mivel a kávét az ottani piacon vettük, és tele van különleges, írhatnám azt is, hogy csodálatos fűszerekkel. Szóval a reggelek csodálatosan indulnak. Ezután szoktam elkezdeni tanulni. Nem hittem volna, hogy élvezni fogom a különböző tesztek megoldogatását. Csodálatos dolog ilyen nyugalomban foglalkozni a tananyaggal. Egy-egy irodalmi témában családilag elmélyedni. Levenni egy verseskötetet a polcról, és vacsoráig a konyhaasztalon felejteni. Valaki biztosan felüti valahol... Néha pár iskolai vicces történet is eszünkbe jut a versekkel kapcsolatban. Szóval társasági élet, pipa. …”

* * *

„Most, hogy így átkerültünk az iskolapadból a szobánk kényelmes ágyikójába, és a tábla helyett mindenki reggeltől a számítógépét bámulja, nem is annyira rossz. Tulajdonképpen egész jó. Reggel nem kell korán felkelnem, hogy időben elkészüljek, hanem ébredés és reggeli után csak felkapok valami kényelmes göncöt, vagy maradok pizsamában, kezembe veszem a laptopomat, és nekiállok az aznapi teendőknek.

Az első héten még 10-ig aludtam, de rájöttem, sokkal jobb, ha már korán reggel felkelek, és még délelőtt letudok mindent. Így délutánra már szabad vagyok. Vagyis nem teljesen. Bár az aznapi feladatokat már megcsináltam, még mindig vannak dolgok, amiket át kell néznem, és párhuzamosan kell készülnöm a szóbelire és a felvételire. Így hát a szabad óráimat felzárkózásra vagy esetleg előre tanulásra tudom felhasználni ahelyett, hogy 4-ig az iskolában ülnék.

Nem rossz ez így, csak az a sok e-mail ne lenne! Az e-mail hangjára kelek és arra alszom el. Néha éjjel, éjfél körül riasztanak fel nyugodt alvásomból. Már mindenhol ez a hang cseng a fülemben! Amikor meghallom, azonnal megfagy bennem a vér, hogy most éppen melyik tanár küldött egyszerre három üzenetet. De nem gond, pár hét után már ezt is meg lehet szokni. Nem mi akartuk ezt. Szerintem senki sem örül igazán ennek a kényszerszünidőnek. Reméljük, pár hét, legfeljebb pár hónap múlva minden megoldódik, és visszatér a megszokott kerékvágásba, hogy nyugodtan és felkészülve tudjunk leérettségizni.”

* * *

„Akkor most feltenném a legnagyobb kérdést, amelyre a válasz számomra teljesen egyértelmű, bár ezt félek hangoztatni. Csak negatív hatásai vannak a vírusnak?

Ha nagyon önzőn nézem a dolgokat, nekem soha nem jöhetett volna jobbkor ez a helyzet. Amikor már tényleg a tűréshatárom és az idegállapotom végén jártam mondhatni önsanyargató életstílusom miatt, akkor derült ki, hogy kaptam egy kis időt magamra. Ha visszaemlékezem, talán évek óta nem volt olyan, hogy ennyit foglalkozhattam volna azzal, hogy ki vagyok, mit akarok, és hogy mi a legfontosabb az életemben. Teljesen megváltoztam, visszakaptam a régi önmagamat, a családomat, a boldogságot.” (MTAG)