A Losonci járásban eddig egy tömeges elbocsátásra került sor

A munkanélküliség a fő mumus
Losonc |

A losonci Munka- Szociális és Családügyi Hivatalhoz eddig egyetlen, tömeges elbocsátásról szóló bejelentés érkezett, tájékoztatott kedden Szabó Zoltán igazgató. A füleki Ekoltech cégről van szó, ahonnan 47 alkalmazottat küldenek el.

Szabó megjegyezte, hogy a losonci hivatalban az utóbbi időben tömegesen kérvényezték a nyilvántartásba vételt a külföldről hazatérő állampolgárok. Hasonló a helyzet Rimaszombatban is. „Úgy is mondhatom, hogy nem győzzük nyilvántartásba venni az embereket” – mondta az igazgató.

Agócs Attila, Fülek polgármestere megjegyezte, hogy a városban már a világjárvány előtt is magasabb volt a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál. „Az országos átlag öt százalék körül alakult, nálunk mindig meghaladta a tíz százalékot. Ez azt jelenti, hogy minden munkahely felszámolása a városban olyan veszteség, amely a helyi közösség egészét sújtja” – hangsúlyozta.

Agócs szerint a városban székelő más cégeknél is történtek elbocsátások, de az is megesett, hogy nem hosszabbították meg a határozott időre kötött munkaszerződéseket. A polgármester becslése szerint eddig mintegy kétszázan vesztették el a munkájukat Füleken.

A Munka- Szociális és Családügyi Központ aktuális adatai szerint a regisztrált munkanélküliségi ráta a Losonci járásban márciusban elérte a 8,63 százalékot, februárban pedig 8,34 százalék volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?