A Za ľudí levelet írt a tiszti főorvosnak az ingázók érdekében

Juraj Šeliga

A Za ľudí levelet írt kedden Ján Mikas országos tiszti főorvosnak, hogy fontolja meg a vírusteszt kötelezővé tételét az ingázók számára. Juraj Šeliga, a párt alelnöke szerint a 30 naponkénti tesztelés felesleges intézkedés, csak tovább nehezíti az ingázók életét, és reméli, Igor Matovič kormányfő (OĽaNO) és a központi válságstáb is véleményt nyilvánít az ügyben.

„Ma elvégzik a tesztet és holnap megfertőződhet az ember” - mondta Šeliga, hozzátéve, a munkába ingázók naponta keresik meg a pártot a gondjaikkal, és már petíciót is indítottak, amit eddig 10 ezren írtak alá.

Šeliga azt javasolja, csak annak kelljen vírustesztet felmutatni, aki külföldről ingázik Szlovákiába, és a lakhelyén járványgóc alakult ki.

A központi válságstáb döntése értelmében a külföldre ingázó dolgozóknak május 1-jétől 30 naponta vírustesztet kell elvégeztetniük a saját költségükre.

Šeliga keddi sajtótájékoztatóján arra is reagált, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) reggel korrupció gyanúja miatt razziát tartott Kajetán Kičuránál, az Állami Tartalékalap előző igazgatójánál. A Za ľudí elnöke emlékeztetett, Kičurát személyes barátság fűzi Robert Ficóhoz, a Smeru-SD elnökéhez, az Állami Tartalékalapot pedig teljesen üresen adta át, nem voltak járvány elleni védőeszközök a frontvonalban dolgozó egészségügyi alkalmazottak, a rendőrök és a tűzoltók számára sem. Šeliga ezzel Fico szavaira reagált, aki kijelentette, hogy neki és a kormányának egyetlen botránya sem volt. Šeliga megemlítette a 400 millió eurós útdíjtendert és az úgynevezett áfásbotrányt. „A járvány miatt válsághelyzet van, de ezt nem jelenti azt, hogy szemet hunyunk az ország szétlopása felett”- tette hozzá Šeliga.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?