A labdarúgás utolsó bástyái – országok, ahol még zajlik a bajnokság

tadzsik

A koronavírus-járvány ellenére talpon maradt egyetlen európai labdarúgó-bajnokságot, a fehéroroszt már bemutattuk, ezúttal pedig szemügyre vesszük azt a négy országot a nagyvilágban, ahol a hétvégén még rendeznek bajnoki fordulót: Tádzsikisztánt, Türkmenisztánt, Tajvant és Nicaraguát.

Tádzsikisztán nem a labdarúgásáról híres, és akkor még finoman fogalmaztunk. A közép-ázsiai országban – amely területét tekintve majdnem pontosan akkora, mint Magyarország és Szlovákia együttvéve – a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, de a klubok anyagi lehetőségei igencsak limitáltak.

Fejlődő tádzsikok
Az ország legsikeresebb csapata, a bajnokság aktuális listavezetője és címvédője egyaránt a dusanbei székhelyű, 2007-ben alakult FC Isztiklol, amely 13 éves fennállása során már nyolc bajnoki címnek örülhetett.

A tádzsik bajnokság színvonalát jól jelzi, hogy az Ázsiai Bajnokok Ligája csoportköre mindmáig elérhetetlen cél az aktuális bajnok számára. Ebben közrejátszik az is, hogy a kvalifikációs rendszer szerint még a Bajnokok Ligája selejtezőiben is csak a legerősebb 24 ázsiai bajnokság képviselői indulhatnak. A tádzsik bajnokság koefficiense csak az elmúlt két évben duzzadt akkorára, hogy a bajnok elindulhasson a BL-selejtezőben. Így a tádzsik csapatoknak a legtöbbször be kell érniük a második legrangosabb ázsiai versenysorozattal, az AFC-kupával. Itt azonban komoly tényezőnek számítanak, elsősorban az Isztikol, amely 2015-ben és 2017-ben is döntőt játszhatott. 

A tádzsik bajnokság szabályzata szerint a klubok keretében legfeljebb hat idegenlégiós lehet. A legtöbb légiós – nem meglepő módon – a szomszédos Üzbegisztánból érkezik, de valamilyen rejtélyes okból kifolyólag majd egy tucat ghánai futballistát is találunk négy különböző csapatban, emellett kameruni, ukrán és szerb játékosok is rúgják a bőrt a tádzsik első osztályban. 


Válogatottszinten sem tud mivel dicsekedni az ország: a szovjet érában elenyésző számú tádzsik játékos jutott el a szovjet válogatottságig. A legtöbbre egy bizonyos Szergej Mandreko vitte, aki U20-as világbajnok volt a Szovjetunió színeiben, majd négyszer szerepelt a FÁK válogatottjában 1992-ben.
A függetlenedés utáni tádzsik válogatott sem a vb-re, sem az Ázsia-kupára nem jutott még ki. A jelenleg legmagasabban jegyzett tádzsik játékos, Umarbajev jelenleg egy bolgár élcsapatban, a Lokomotiv Plovdivban játszik, értékét a transfermarkt.de portál 600 ezer euróra becsüli.

A tavasz–ősz ütemű tádzsik bajnokság ma a harmadik fordulóval, zárt kapuk mögött folytatódik.

Ahol betiltották a vírust
Azoknak, akik emlékeznek a kameruni labdarúgó-válogatott fantasztikus menetelésére az 1990-es labdarúgó-világbajnokságon, talán rémlik, hogy a csapat szövetségi kapitánya egy türkmén úriember, bizonyos Valerij Nyepomnyascsij volt. A még mindig aktív, Kalinyingrádban edzősködő 76 éves szakember ennek köszönhetően mindmáig a türkmén labdarúgás legismertebb alakja. A korrektség kedvéért azonban emlékezzünk meg Kurban Bergyijevről is, aki edzőként két bajnoki címet szerzett Oroszországban a Rubin Kazannyal, és a 2008/09-es BL-kiírásban még a Barcelonát is legyőzte idegenben.

Türkmenisztán labdarúgása összességében hasonló szinten mozog, mint Tádzsikisztáné: a szovjet válogatottba sohasem delegált fontosabb játékost, a felbomlás óta pedig sem a nemzeti csapat, sem a klubok nem alkottak még maradandót.

A nemzeti csapat legnagyobb sikere épp körvonalazódni látszik, ugyanis a 2022-es ázsiai vb-selejtezők második fordulójában Észak- és Dél-Koreát is megelőzve vezeti a csoportját, és reális esélye van bejutni a kvalifikáció utolsó, harmadik fázisába.

Ami a türkmén bajnokságot illeti, a Yokari Ligában mindössze nyolc csapat szerepel, ebből három fővárosi székhelyű. A bajnokság legnagyobb favoritja az FC Altyn Asyr csapata, amely az utóbbi hat kiírást egyaránt megnyerte. Az Ázsiai Labdarúgó-szövetség az elmúlt három év eredményei alapján jelenleg a 17. legerősebb ázsiai bajnokságként tartja számon a türkmén bajnokságot, amivel éppen csak elmaradt az ausztrál bajnokságtól, de megelőzi például az indiait. 

Türkmenisztán azzal került a hírekbe az elmúlt napokban, hogy az ország elnöke betiltotta a koronavírus szó használatát az utcán és a sajtóban egyaránt – a világ egyik legantidemokratikusabbnak tartott országában a központi narratíva szerint nincs jelen a járvány. A focibajnokságot a március 20-i forduló után indoklás nélkül lefújták, a hétvégén azonban – nézők előtt – újraindul. 

Tádzsikisztán és Türkmenisztán egyaránt azon 16 ország közé tartozik a világon, amelyek máig nem jelentettek egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem.

Hétvégén rajt Tajvanon
A hétvégén szigorú korlátozások közepette, zárt kapuk mögött a tajvani labdarúgó-bajnokság is elkezdődik, ahol a játékosokra a mérkőzések előtt egészségügyi ellenőrzés és koronavírus-tesztelés vár. Egy esetleges pozitív teszt esetén a liga vezetősége azonnali hatállyal felfüggeszti a további küzdelmeket. 

A bajnokság rajtja még így sem hoz lázba sok embert: a tajvani bajnokságot az egyik leggyengébbnek tartják a világon, az ázsiai rangsorban is csak a végeken kullog. Ráadásul nem is a kiszámíthatatlanságáról híres, az elmúlt három szezont egyaránt a fővárosi Tatung FC nyerte, de a második és harmadik helyezett csapat is ugyanaz már három éve. Ennek ellenére a hétvégén induló szezonban mindenki trónfosztást vár a feltörekvő Taiwan Steel részéről. A labdarúgó-szövetség felfokozott érdeklődéssel számol, a tervek szerint több bajnoki mérkőzés is követhető lesz élőben a szövetség YouTube-csatornáján.

Eltiltás az ellenállásért
Nicaragua az egyetlen ország az amerikai kontinensen, ahol még zajlanak a bajnoki küzdelmek. A közép-amerikai országban ráadásul végjátékához közeledik az alapszakasz – még három forduló van hátra, aztán a ligarendszer átvált kieséses rendszerre. Az első két helyezett automatikusan elődöntős lesz, a 3–6. helyezettekre egymás elleni csata vár az elődöntőért. Kétségkívül a Managua FC szénája áll a legjobban – az egyszeres bajnok fővárosi csapat ötpontos előnnyel és kedvező sorsolással várja a folytatást.


Nicaragua több szomszéd országgal ellentétben nem éppen egy futballközpontú ország, a baseball népszerűsége itt egyértelműen nagyobb, mint a labdarúgásé. Az ország területén egyébként sem a baseball-bajnokságot, sem más sporteseményeket nem töröltek, sőt, sajtóhírek szerint eltiltás és pénzbüntetés jár annak, aki esetleg félelmében nem óhajt pályára lépni csapata mezében.
 
A nicaraguai futball rajongói bizonyára felkapták a fejüket a hír hallatán, hogy a múlt hétvégi fordulóban a Real Madriz játékosai levonultak a pályáról a Juventus Managua elleni bajnoki 75. percében – csakhogy mint kiderült, nem a koronavírus miatt tiltakoztak, hanem egy megkérdőjelezhető bírói ítélet miatt szakadt félbe a meccs. 

Nicaragua esetében ismételten hangsúlyoznunk kell, nem egy futballnagyhatalomról beszélünk: eddig még egyetlen nicaraguai klub sem tudta megnyerni a CONCACAF Bajnokok Ligáját, pedig erre már korábban suriname-i, trinidadi és haiti csapatok is képesek voltak. 2009 és 2011 között például a nicaraguai csapatok azért estek el a BL-ben való szerepléstől, mert nem volt egyetlen alkalmas, a kritériumoknak megfelelő stadion sem az országban.

Nicaraguában, ahol szintén zárt kapuk mögött rendezik meg a hétvégi fordulót, eddig hivatalosan kilenc fertőzöttről tudnak, egy személy halt bele a vírus okozta szövődményekbe. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?