Videokonferencia formájában is lehet államvizsgát tartani

A kormány csütörtöki ülésén elfogadta az egyetemeket érintő törvénymódosítást, melynek értelmében videokonferencia formájában, tehát a vizsgázók fizikai jelenléte nélkül is megrendezhetik az államvizsgákat, illetve a különböző szakdolgozatok, disszertációk védését.

A kabinet jóváhagyta azt is, hogy a parlament gyorsított eljárásban tárgyalja a szóban forgó törvénymódosítást, amely a világjárvány miatt kihirdetett rendkívüli helyzetre és az állami szervek által elfogadott óvintézkedésekre reagál.

Mivel az államvizsgák és védések nyilvánosak, az egyes egyetemeknek biztosítaniuk kell ezek nyilvános közvetítését. Hasonló szabályok fognak vonatkozni az akadémiai szenátusok és az iskolai önkormányzatok üléseire is.

A jogszabály foglalkozik a regionális oktatást érintő problémák megoldásával is, ilyen a tankönyvek elektronikus változatának biztosítása. Emellett törvénybe foglalja, hogy a nappali tagozatos képzés távoktatás formájában is megvalósulhat, és hogy az alapiskolák felső tagozatának tanulói az egyes tantárgyakból szóbeli értékelést is kaphatnak.

A negyedik osztályban szokásos természeti iskolára szánt anyagi forrásokat az iskolák 2020 végéig használhatják fel. A körökre szánt támogatást más célokra is fordíthatják, ha ezek összefüggenek a válsághelyzettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?