Újabb kórházi alkalmazottaknál igazolódott be a koronavírus-fertőzés

koronavírus

A nagymihályi és a rozsnyói kórház több alkalmazottjának koronavírustesztje is pozitív eredményt mutatott.

A nagymihályi kórház radiológiai osztályán három, a rozsnyói kórház négy alkalmazottjánál igazolódott be a fertőzés. 

„A nagymihályi kórház elővigyázatosságból végezte el a koronavírustesztelést az egészségügyi alkalmazottjain. A radiológiai osztály egyik dolgozójánál határértéket mutatott a vizsgálat”

– tájékoztatott a kórház szóvivője. Hozzátette: az alkalmazottnál nem mutatkoztak a betegség tünetei, valamint külföldön sem járt. Ezután két további tesztet is elvégeztek rajta, amelyek már „egyértelműen kizárták” a fertőzést.

A kórház ezt követően 43 további alkalmazotton végezte el a vizsgálatot – azokon, akik kapcsolatba kerülhettek az érintettel. Három kivételével a többiek teszteredménye negatív lett, tizenegyük esetében pedig még az eredményre várnak – fűzte hozzá a szóvivő azzal, hogy az igazoltan fertőzöttek házi karanténba vonultak. 

(noviny.sk, TASR)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?