Tízmilliókról szóló beszerzéseket töröltek

Veronika Remišová
Pozsony |

Az új kormány két olyan informatikai közbeszerzést is töröl, amelyet az előző kabinet ítélt oda. Az új miniszter szerint az egyiket többszörösen túlárazták, a másikra pedig nincs szükség.

Veronika Remišová (Za ľudí) első miniszterelnök-helyettes, beruházásokért és regionális fejlesztésekért felelős miniszter két közbeszerzést is érvénytelenített. Az új kabinetben a tárcavezető hatáskörébe tartozik a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettesi hivatal, amelyet az előző kormány idején Richard Raši (Smer) vezetett. A Remišová által törölt első közbeszerzés 15 millió euróról szól, de a miniszter szerint a kérdéses beszerzést négymillió euróból is meg lehetne oldani. Ráadásul az előző kormány két nappal az új kabinet kinevezése előtt írta azt alá. Az informatikai jellegű beszerzés- és szolgáltatáscsomagot külsős cégek végezték volna. Remišová érvényteleníteni fogja a közbeszerzést, és újat írnak majd ki.

„Amit úgy kell majd beállítani, hogy a mostaninál sokkal hatékonyabb legyen, illetve, hogy főleg belső munkatársak dolgozzanak rajta”

– tette hozzá a miniszter.

A másik érvénytelenített közbeszerzés hatmillió euróról szól és magának a beruházásokért és informatizációért felelős miniszterelnök-helyettesi hivatalnak a fejlesztésére vonatkozik. „Mivel ezt a hivatalt átszervezzük, ez a projekt feleslegessé és tartalmilag szükségtelenné vált” – tette hozzá Remišová. Az új miniszter arról is beszélt, hogy az elődjétől átvett hivatalban több „taposóaknát” is talált. Így például azt az étkeztetésről szóló szerződést, amelyet egy oligarcha közeli cég nyert el. A megállapodás miatt a Közbeszerzési Hivatal 17 ezer eurós bírság kiszabását helyezte kilátásba. Remišová hangsúlyozta, a külsős tanácsadókat belsős munkatársakkal szeretnék kiváltani. Ezek a külsős tanácsadók ugyanis gyakran napi 900 eurós napidíjért dolgoztak. „Ennyit egy közhivatalnok egy hónap alatt keres” – mondta a tárcavezető.

(TASR, czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?