A járványügyi szabályok szigorú betartatásával folynak a parlamenti választások Dél-Koreában

d

A járványügyi szabályok szigorú betartatásával folynak szerda reggel óta a dél-koreai parlamenti választások, amelyeken a Mun Dzse In szociál-liberális államfő vezette, kormányzó Demokrata Párt (DP) az esélyes a győzelemre.

A legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények szerint, amelyeket a kéthetes hivatalos kampányidőszak kezdetéig lehetett nyilvánosságra hozni, a DP nagy előnnyel nyerhet riválisa, a konzervatív Egyesült Jövő Pártja (UFP) előtt.

A küzdelem, amelyben 41 párt vesz részt, 300 képviselői helyért folyik. A parlament egykamarás, 253 képviselőt közvetlenül, 47-et pedig pártlistákról választanak meg. A választásokra sokan úgy tekintenek, mint Mun Dzse In elnök kormányának vizsgájára. Az elnök 2017-ben lépett hivatalba, és a következő elnökválasztás 2022-ben lesz. A DP épített arra, hogy a közvélemény jobbára elégedett az új koronavírus járványának kormány általi kezelésével, és ez növelte a kormánypárt népszerűségét.

A központi választási bizottság hétfőn közölte, hogy soha olyan sok választásra jogosult nem élt az előzetes szavazás lehetőségével, mint ezen a választáson, éppen a járványveszély miatt. Előzetesen szavazni pénteken és szombaton lehetett, és a jogosultak 26,7 százaléka le is adta a voksát akkor. Szavazni  csak szájmaszkban és eldobható kesztyűben szabadott és szabad, valamint minden esetben meg kell tartani a megfelelő távolságot az emberek között. A szavazók testhőmérsékletét megmérik, mielőtt belépnek a szavazóhelyiségbe. A választásra jogosultak száma 44 millió.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?