A húsvét jelképei – a tojás, a nyuszi, a kiscsibe, a barka vagy a bárány – az ünneplőbe öltöztetett lakások nélkülözhetetlen kellékei: koszorúkról, terítőkről, faliképekről köszönnek vissza, és a hagyományos húsvéti asztalon is báránycomb, nyúlragu vagy sült csirke várja a családot.
Az idei ünnep azonban rendhagyó – a rokonok nem látogatják meg egymást, s a legtöbb nagymamát sem locsolják meg az unokái. Elmarad a többi locsoló is, mint ahogy elmaradtak a húsvéti vásárok is a falvakban. Pedig amikor a decemberi gútai vásárban az ottani Aranykezek társulás kézimunkázó asszonyaival megismerkedtem, azzal búcsúztunk egymástól, hogy majd a tavaszi rendezvényen ismét találkozunk. Sajnos, a vírusveszély heteiben a találkozás csak virtuálisan valósulhatott meg; így is hálás vagyok azért, hogy közülük hárman is elbeszélgettek velem kézimunkáról, húsvétról.
Kézimunka az élete
Csontos Margit – vagy ahogy Gútán ismerik: Mancika – különféle ékszereivel, horgolt figuráival, hímzett dekorációival, quillingjeivel és más technikákkal készült alkotásaival az egyik legsokoldalúbb kézművesnek számít. Egész életét ebben a kisvárosban töltötte, s elmondja, hogy a húsvéti szokások nagyot változtak az évek során. Valaha rengeteg locsolójuk volt, már csak azért is, mert hárman voltak lánytestvérek; akkor még festették és üzletben vásárolt színes levonókkal díszítették a tojásokat, s velük ajándékozták meg a fiúkat. Ma már csak a rokonok járnak öntözni – persze, idén ők is elmaradnak –, a hagyományos piros tojás helyett pedig az unokák horgolt, hímzett, gobelinvarrással készült vagy parányi papírtekercsekből ragasztott, quillinges tojást kapnak.
Azt is elmeséli, hogy már kislányként vonzódott a kézimunkázáshoz, egyrészt az édesanyja szerettette meg vele, másrészt pedig az iskolai kézimunkaórák is felébresztették az érdeklődését. Előbb horgolni, kötni, majd varrni tanult meg. Hosszú évekig dolgozott varrónőként, közben egyre több kézművestechnikát sajátított el, és mióta nyugdíjba vonult, minden szabad percét kedvtelésének szenteli. Most is több tucatnyi változatos húsvéti tojást és figurát készített – ha locsolás nem lesz is, alkalom majd csak adódik rá, hogy az unokákat, kedves ismerősöket, barátokat megajándékozza velük.
Király Mária habár Csehországban született, ahova szüleit deportálták, tősgyökeres gútainak vallja magát. Rendkívül elfoglalt még a koronavírus miatti otthoni bezártságban is, mint mondja, lányával napi 40-50 védőmaszkot varr. „Kürti Mónika (a Gútai Aranykezek vezetője – a szerk.) éppen tegnap hívott fel, hogy a legutóbbi maszkjainkat a komáromi kórházba vitték, de a csoport által mostanáig varrott több ezerből – azon túl, hogy a lakosokat elláttuk velük – vittek már az újvári kórháznak és gyermekintézeteknek is” – mondja.
Marika a varrás mellett, mintegy pihenésként, folyamatosan készíti rendkívül látványos kézimunkáit, mert a húsvétot, ha szűk családi körben is, de méltó módon megünneplik. Hímez, horgol, köt, makraméz, harisnyavirágokat, amagurifigurákat készít, és újrahasznosított papírból is csodás díszei születnek. Elmondja, hogy a kézimunkázást valaha az édesanyja szerettette meg vele, s boldog, hogy az alkotómunka szeretetét és kézügyességét ő is továbbadhatta gyermekeinek, unkáinak.
Pethes Mária nyolc-tíz évesen tanult meg kötni és horgolni a nagymamájától. „Sose felejtem el, amikor azt mondta, hogy ekkora kislánynak már nem való az utcán focizni a fiúkkal – és rászoktatott a kézimunkázásra. Akkoriban húsvétra piros tojást festettünk, a két öcsém meg kölni helyett vödörnyi vízzel öntött nyakon, s a locsolók sem spóroltak a vízzel. A mai gyerekek már parfümmel érkeznek, és szívesebben választanak horgolt tojást a klasszikus piros vagy a csokitojás helyett.
Mára a gyerekeink is felnőttek, ketten maradtunk itthon a férjemmel; csak hétvégenként jönnek haza a fiamék Újvárból; a másik a családjával még messzebb lakik, őt még ritkábban látjuk. Ezért is vártuk annyira a húsvétot – mégis más úgy ünnepelni, hogy tízen ülik körül az asztalt, mint kettesben lenni. Sajnos, a szükség törvényt bont, nem lesz itt a család, nem jönnek locsolók, kevesebb lesz a főzés, a sütés, a töltött tojás… Horgolok, amagurikat készítek, a lakást ugyanúgy feldíszítem, mint máskor, a bejárati üvegajtóra tojásfüzért akasztok, s a ház előtti fát is feldíszítem. Nemcsak a húsvét miatt, hanem magunk miatt meg mindenki más miatt is, aki látja – a tavasz, az újjászületés és a reménység hírnökeként.
A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/15-16. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti!❗️
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.