Húsvét koronavírus-járvány idején

húsvét

A koronavírus a húsvéti ünnepekre is rányomja bélyegét. Olvasóinkat arról kérdeztük, hogyan élik meg az ünnepeket a karanténban.

Érdekes
Estefán Mária

Estefán Mária

harangozó, Battyán

Egyszer sem fordult még elő, hogy húsvétkor nem voltam vagy nem mehettem templomba. Virágvasárnap, zöldcsütörtök, nagypéntek és nagyszombat, de sajnos egyszer sem gyűlhetünk össze a templomban. A mi közösségünk ehhez nincs hozzászokva, ezért mindannyiunk számára különösen nehéz állapot. Persze, valamikor régen megtörtént, hogy nem mehettünk napközben templomba, de akkor este miséztünk. Egy hónappal ezelőtt még egyikünk sem hitte volna, hogy ez lesz. Takarítottunk, készülődtünk, erre tessék. Annak ellenére, hogy kijárási tilalom van, amennyire lehet, megünnepeljük a húsvétot. Most is lesz sárga túró, kolbász, töltelék, sonka meg főtt tojás, de nem lesz megszentelve, mert a pászkaszentelés is elmarad. A gyerekek, unokák gondolom meglátogatnak, hiszen itt laknak a szomszéd településeken, de a távolabbi rokonok már jelezték, hogy ők otthon maradnak. A húsvéti szokások a mi falunkban is kihalófélben vannak. A fiatalok már az utóbbi években nem jártak házról házra öntözködni, attól tartok, hogy az ünnepek most még jobban elveszítik a varázsukat.

Érdekes
Takács Krisztina

Takács Krisztina

pedagógus, Párkány

Az utóbbi években az ünnepeket Párizsban töltöttem, mivel a férjem ott dolgozik. Napi szinten kapcsolatban vagyunk vele, gyógyszerészként most is sok a munkája. Szerencsére lelkileg erősek vagyunk, hisszük, hogy hamarosan leküzdjük a járványt, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Talán az emberek kicsit tanulnak a helyzetből, és átértékelik az „élet dolgait”. Idén a férjem, Magloire utazott volna Párkányba, korábban évekig dolgozott itt gyógyszerészként. Mivel bevezették a kijárási tilalmat, itthon leszünk a fiammal és a lányommal, édesanyámat fogjuk meglátogatni, aki szintén otthon van, és igyekszik betartani az előírásokat. A hagyományhoz híven megtartjuk a böjtöt, majd a hagyományos húsvéti ételeket fogjuk fogyasztani. A húsvét most talán a lelki gazdagodással fog telni. Hívő ember vagyok, ilyenkor a feltámadást ünnepelem. Hiszek a jézusi üzenetben, hogy meg kell halnunk, majd fel kell támadnunk ahhoz, hogy az élet dolgait jobban megértsük. Hagyományosan ilyenkor részt veszek a templomi liturgiákon itthon és Párizsban is. Idén ezek a dolgok sem fognak elmaradni, hiszen a szociális hálón lehetőség van részt venni az online miséken, illetve a televízió programjában is szerepelnek. Tudjuk, hogy nem teljesen ugyanazt éli át az ember, de az ünnep üzenetét megkapjuk.

Érdekes
Vincze László

Vincze László

levéltáros, Léva

Két dolog fog hiányozni, az, hogy nem találkozhatunk a szeretteinkkel és az egyházközösségünk. A klasszikus locsolkodás elmarad, és csak a páromat és a kislányunkat érinti. Itthon és a kertünkben fogjuk tölteni az ünnepeket, Leó fiunk hét-, Olívia Rita kislányunk ötéves. Mivel hívők vagyunk, a miséket, illetve a nagypénteki csonka misét online fogjuk hallgatni. Amúgy minden hagyományt igyekszünk idén is megtartani, a hét elején már elküldtük a saját kezűleg készített húsvéti képeslapokat, beszereztük a kolbászt és a sonkát. A párom húsvéti finomságokkal kényezteti idén is a szűk családot.

Érdekes
Danczi Mónika

Danczi Mónika

hitoktató, Kürt

A húsvét kapcsán azt hiszem az egyetlen, ami talán ugyanúgy lesz, mint ahogy lenni szokott, a közös családi étkezés. Több idő van takarítani és talán sikerül elérnem az általam vágyott állapotot, de még ez sem biztos, mert közben vannak virtuális feladatok. A fiúk locsolkodni szoktak járni. A cserkészcsapatban évek óta együtt járnak a csapat lányaihoz, amit ilyenkor már szervezni szoktak. Nos, ez idén elmarad. A nagypénteki keresztúton való részvétel és a szent sírnál az őrségállás is elmarad, helyette virtuális keresztút lesz. Rajzokat készítenek a legkisebb gyerekek, és valami videó is készül hozzá. Számomra legfontosabbak a szent három nap liturgikus eseményei. A húsvétvasárnap azon ritka családi alkalmak közé tartozik nálunk, amikor a férjem is eljön velünk a templomba. Sajnos, most ez is elmarad. Helyette abban a kegyelemben lehet részem, hogy mégis ott lehetek a rendkívüli szűk körű szertartásokon. Korábbi élő közvetítéseim olyan tapasztalatokat adtak, ami hozzásegít ahhoz, hogy ebben segédkezzem. Értek a live streamhez, tudok felolvasni, énekelni, zenélni. A járványveszély idején elkészült a plébániaközösségünk közösségi oldala, ott lesznek a közvetítések. A cserkészeknek is remek honlapjuk van, amelyet a nagyhét során többször is frissítünk.

Érdekes
Števkovič Patasi Ági

Števkovič Patasi Ági

pszichológus, Dunaszerdahely

A húsvét nálunk mindig ünnepi alkalom volt. Kiöltöztünk, összegyűlt a szűk család, a húsvét olyan volt,mint a karácsony. Igyekeztem fenntartani a hagyományt, a férjemet is visszaszoktattam a locsolkodásra, de csak a szűk családon belül. Két fiam van, ők is várják a húsvéti locsolkodást, tojásfestést, dekorálást. Ez sosem maradhat el, az idei húsvét sem lesz kivétel. A fiúkkal már készítettünk különböző dekorációkat színes papírból. Hétfőn is lesz locsolkodás, tojáskeresés, egy kis ajándékozás. Szerintem ez azért is fontos, hogy színesebbé tegyük a napokat, kicsit kizökkenjünk abból a helyzetből, amikor állandóan csak az aktuális híreket figyeljük. Szükség van arra, hogy valami más is történjen velünk.
 

Érdekes
Fekete Irén

Fekete Irén

pedagógusszövetség, Komárom

A húsvétból számomra az fog legjobban hiányozni idén, ami az iskolából: a gyerekek. Évtizedekig egy falusi iskola tanítónője voltam, a tanítványaimmal mindig meghitt kapcsolatot ápoltam, így locsolni is eljöttek rendszeresen. Számítva erre, alaposan felvértezve, száznál is több aprósággal készültem már hetekkel az esemény előtt. Ahogy sorjáztak az évek, úgy apadt a verset mondó, lelkes fiúcsapat, mint ahogy a körülöttem élő férfiak is csupán a szűk családi kör nőtagjait keresték fel az illatos öntözővízzel. Visszaszorult az otthonok falai közé ez a valaha nagyszabású közösségi ünnep is, mint a többi hasonló. A csokinyúl, műanyag meglepetéstojás, „autós öntözés”, wellnessben töltött húsvéti kikapcsolódás már messzire került az eredeti céljától. Pedig a húsvét a keresztény kultúrkör legjelentősebb eseménye, tele titkokkal, sejtelmekkel, kérdésekkel, gondolatokkal, hittel, reménnyel. Ezekben a nehéz napokban pontosan ezekre van szükségünk. Erőt meríteni, bízni, egymást támogatni, hiszen a húsvét misztériumából az élet győzelme, a megújulás, az életöröm árad bőségesen. Hosszú, hideg, terméketlen időszak után kizöldül, virágba borul, sarjad, rügyezik körülöttünk minden. Mi ez, ha nem a remény forrása? Merüljünk el benne, bízzunk… hogy jövőre egy derűsebb képet tudunk felmutatni.

Érdekes
Bende Zsolt

Bende Zsolt

értékesítő, Pered

Fizikailag nem tudunk misére menni, de lélekben ott leszünk, a szertartásokat követjük. Idén a családi összejöveteleket is kihagyjuk. A püspöki kar és a Szentatya is adott ki ajánlást a hívők számára, hogy mivel elmarad a gyónás, indítsuk fel a tökéletes bánatot. A mostani helyzetben a legtöbb, amit tehetünk, hogy imádkozunk az egész világért. A barátaink és azok barátai, ismerősei bevonásával virrasztást, imaláncot szerveztünk. Nagycsütörtök este 20 órakor kezdte egyikünk az imádkozást, majd előre megbeszélt beosztás alapján óránként váltottuk egymást. Peredi, deáki, vágsellyei, nádszegi fiatalok kapcsolódtak be. Tizennyolc személy húsz órán keresztül imádkozott, vagyis pénteken délután négykor fejeztük be. Kint voltunk Jézussal a Getszemáni kertben, ahol Jézus az utolsó vacsora után arra kérte tanítványait, hogy virrasszanak, imádkozzanak vele. Az apostolok azonban elaludtak, Jézus egyedül imádkozott, felkészült az áldozatra. A nagycsütörtökhöz köthető az Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség megalapítása. Máskor a nagycsütörtöki mise után szokott lenni a templomban rövidebb virrasztás. Most viszont, hogy mindenki csak miseközvetítést tudott nézni, amelyek eltérő időpontban voltak, a nyolc órai kezdésben egyeztünk meg. Az is volt a célunk ezzel a kezdeményezéssel, hogy ahogy az öregek már érzik és tudják, úgy a fiatalok is megérezzék és megértsék a virrasztás és az ima fontosságát, hogy mindig legyen imádság, soha ne szakadjon meg, mert csak így érhetjük el, hogy gyerekeink és unokáink olyan világban nőjenek fel, amelyben élni fog még a szeretet.

(nr, vp, száz, béva, ie, mb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?