Konok alapozó munka – L. Juhász Ilona 60 éves

L. Juhász Ilona

Aki ismeri, tudhatja, hogy L. Juhász Ilona (barátainak, kollégáinak Icu) szeret dolgozni. Szinte ennyire egyszerű a lényeg. Szereti a szakmáját, az európai etnológiát. Hogy miért nem magyar néprajzot vagy kulturális antropológiát mondunk, annak magyarázatától most tekintsünk el.

Munkakedvét mi sem bizonyítja jobban, mint a rendszeresen megjelenő írásai, amelyek közül nyilvánvalóan a monográfiákat kell kiemelni. Az általa összeállított nyolckötetes szlovákiai magyar néprajzi bibliográfiai sorozatnak hála, könnyen merülhetünk el egy-egy kiadványban vagy témában. De számos más eredmény fűződik még a nevéhez: például szülőfaluja, Rudna temetőjének úttörő jellegű, teljes dokumentációja, a kopjafák állításának gyakorlata a szlovákiai magyar nyelvterületen, halálhelyjelek és haláljelek az utak mentén vagy legutóbb, Komárom emlékjeleinek összefoglalása egy kötetben. És ne hagyjuk ki az első világháború idején tájainkra vetődő erdélyi menekültek kérdéskörét sem. Egy ilyen vázlatos felsorolásból is látszik, milyen sokoldalú a munkássága, amelynek egyik legnagyobb értéke az, hogy alapozó munkák. Ennek óriási a jelentősége, ugyanis bárki, aki az ő szövegeit olvasva kíván az adott témakörrel foglalkozni, jól előkészített, empirikusan gazdagon dokumentált terepre lel.

S ne feledjük, mindezt úgy érte el, hogy a szűk értelemben vett etnológusi működése, rajta kívül álló okok miatt, a 90-es években kezdődött, s csak az ezredforduló után indult be teljes erővel. A minőségi kutatómunka tehát nem ismer akadályokat, konok kitartással előbb-utóbb gyümölcsöt hoz. Azt is meg kell említeni, hogy ha ő és férje, Liszka József annak idején többedmagukkal nem alapítják meg a (Cseh)szlovákiai Magyar Néprajzi Társaságot, majd annak alkonyakor nem hoznak létre egy újabb szellemi műhelyt a Fórum Kisebbségkutató Intézetben az Etnológiai Központtal, s ezen időszak alatt nem végzik azt a nemzetközi kitekintésű és kapcsolatrendszerrel bíró etnológiai kutatómunkát, amit elvégeztek, akkor a ma is számos problémával küszködő szlovákiai magyar néprajz/etnológia nagyságrendekkel szegényebb volna.

Kedves Icu, legyen részed szakmai sikerekben, és sok, a szakmában eltöltött évtizedet kívánok!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?