Szabadlábra helyezése után azonnal őrizetbe vette a NAKA a Sátor-banda „sírásóját”

A NAKA „Köd” elnevezésű csoportja vizsgálja majd a begyűjtött mobiltelefonokat
Pozsony |

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) munkatársai csütörtökön őrizetbe vették Horváth Lehelt, a Sátor-bűnbanda hírhedt „sírásóját”, közvetlenül azután, hogy elhagyta az újvároskai (Leopoldov) börtönt, ahol vizsgálati fogságban volt. Horváth ellen a NAKA bűnszervezet alapítása, fenntartása és támogatása, valamint többszörös gyilkosság ügyében indított eljárást. A rendőrség erről a közösségi hálón tájékoztatott csütörtökön.

A szükséges intézkedések elvégzése után a megbízott rendőrnyomozó indítványozni fogja a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Sajtóinformációk szerint a Nagyszombati Járásbíróság csütörtökön felmentette Horváthot a gyilkossági kísérlet vádja alól. A vád szerint a férfi a fiával együtt rátámadt a feleségére, majd az általuk tartott oroszlán ketrecébe vetették a nőt. A bíróság a sértett kihallgatása során vétett eljárási szabálytalanságokra hivatkozva döntött Horváth Lehel elengedése mellett.

Peter Schmidt ügyvéd a TASR megkeresésére elmondta: szerinte az egész eljárás azért esett kútba, mert a bűnüldöző szervek kezdettől fogva hibát hibára halmoztak. Hozzátette: a felmentő határozat indoklásában a bíróság is megállapította, hogy gyakorlatilag egyetlen egy használható, közvetlen bizonyíték sem állt rendelkezésére.

Az Aktuality.sk úgy véli, Horváthnak köze volt a Sátor-bűnbanda által elkövetett gyilkosságokhoz és a holttestek eltüntetéséhez is, amelyeket az egykori csótfai szövetkezet területén ástak el. A férfi korábban beismerő vallomást tett Sátor Lajos, a bűnbanda főnökének meggyilkolása ügyében.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?