A repce „formálása” tavasszal

repce

Amennyiben megvizsgáljuk azon agronómusok eljárását, akik sikeres termesztést folytatnak éveken keresztül, és akik munkájára a kedvezőtlen környezeti tényezők nincsenek olyan mértékű negatív hatással, mint másoknál, megfigyelhető néhány fontos alappillér, amit az agrotechnológiai munkáknál betartanak.

Tavasszal ajánlatos – különösen a száraz területeken – időben applikálni a nitrogént, mégpedig két adagban. Az első adag a regenerációt szolgálja, és akkor kell alkalmazni, amikor megjelennek a fehér gyökércsúcsok. A másik adagot rendszerint a regenerációs trágyázás után három héttel alkalmazzuk. A vegetáció elején a kén a repcében befolyásolja a becők számát, ezért fontos a nitrogénnel együtt kellő mértékben kijuttatni. Az első, regenerációs trágyázásban február végén nitrátmentes nitrogént juttatunk ki, hogy ne csökkentsük a fagyálló képességet, a másik adagban pedig kénnel egészítjük ki a tápanyagutánpótlást, miközben a gyengébb terményekben a nitrát-formát részesítjük előnyben.

A tavasszal újra- és újra megismétlődő szárazság miatt az új prioritás, hogy nagy és erős növényzetet alakítsunk ki. A nagy gyökérrendszer a tavaszi szárazság okozta redukció idején is tovább dolgozik a nedvességgel és a tápanyaggal. A nagy föld feletti tömeg, mint tárolóedény, képes több tápanyagot, és vizet megtartani, és a végső fázisban azt a szemekbe juttatni. Ezért fontos tavasszal, amint a fehér gyökércsúcsok megjelennek, dolgozni a gyökerekkel. Erre ajánljuk az ENERGEN FULHUM PLUS készítményt 0,5 l/ha adagban. De nem szabad megfeledkeznünk a többi fontos beavatkozásról sem. Ing. Karel Říha többéves kísérleti eredményei is azt mutatják, hogy amennyiben a fiatal levélrózsákba mangánt, rezet, cinket és bórt adagolunk, segítjük a növényt a jobb N, P, K, S felvételben. Így három héttel a mikroelemek applikációja után 40%-kal több makroelemet találunk a növényekben.

Amikor megérkezik a szárazság, az első elem, amiből hiány lép fel, a foszfor. Ezért fontos folyamatosan adagolni a levélre, hiszen gyökérzete a szárazság idején azt nehezen veszi fel. Elég 2-3 applikáció (1,5 kg P), hogy jelentős mértékben befolyásoljuk a generatív szervek fejlődését. Nem szabad megfeledkezni azonban a folyékony karbamidról sem, amelyet a vegetáció elején 5%-os koncentrációban adagolhatunk. A repce érzékenyebb, mint a búza, ezért a vegetáció második felében inkább már ne alkalmazzunk karbamidot. Szárazság idején a levélen keresztül kell pótolnunk a tápanyaghiányt, valamint segíteni a gyökérzet fejlődését és a víz megtartását a növényzetben. A tavaszi kurtító alkalmazástól az egész tavaszi fejlődés idején segítenek a készítmények a nitrátkedvelő repcének a nitrátreduktázisban. Az ilyen applikációt egy alkalommal is végezhetjük a kurtítástól egészen a virágzásig 0,5 l/ha STIMUL PLUS alkalmazásával, amely védi a növényeket a szárazsággal szemben, növeli a gyökérfelületet és a zöldtömeget. Vagy ismételt adagolásban a vegetáció egész ideje alatt (3D PLUS 0,1-0,25 l/ha adagban). Ez a készítmény ugyanúgy segíti a víz megtartását a növényben, illetve akár négyszeresére növeli a nitrát beépülését a növénybe.

A virágzás előtt és a virágzás idején érdemes feltölteni a növényt nitrogénnel, főként, ha nem optimális a talaj mineralizációja, vagy ha szárazság van, és a gyökéren keresztül nehezen veszi fel a tápanyagot a növény.

Az elmúlt években jól bizonyított az eljárás, hogy az első sárga, bezárt bimbóra, vagy a teljes elvirágzás után 10-15 %-os DAM oldatatot 200 liter vízben alkalmaztunk. Ezt nem ajánlatos napos időben végezni, inkább estefelé kell bevetni. Az ilyen alkalmazás feltölti a növényt nitrogénnel a becők növekedéséig. Ebben az időben a repcének a hozam alakításához még a nitrogén 20%-ára szükség van. A másik kiegészítő applikáció a 30 l/ha LovoCaN adagja a gombaölő szerrel a virágba.

A szemek képzésénél fontos szerepe van a mésznek is, a virágzás után lehet adagolni a becőkre. Ennél az applikációnál nagyon fontos az ENERGEN 3D PLUS készítményt alkalmazni 0,3 l/ha adagolásban, amely segít megtartani a vizet a növényben, és jelentősen befolyásolja a nitrogénnel való munkát.

Ne feledkezzünk el róla, hogy a magas hőmérsékleten a következő védő-faktor a cink. Ugyanúgy nem szabad elfeledkezni a levélen keresztül történő komplex tápanyagutánpótlásról, különösen a foszforról, amely energiát ad a növényeknek, és a káliumról sem, amely a „protonpumpa” működését segíti. Figyeljünk oda, hogy minden tankmixet akkor alkalmazzunk, amikor a méhek nem aktívak.

Figyelje a YOUTUBE-on az ENERGEN CZ csatornát

Bővebb info: Ing. Róbert Vitáriuš, 0908 705 573, energensk@gmail.com

www.energen.info

Ing. Kamil Kraus, a növények fiziológiájának katedrája, CSME Prága

Ing. Jaroslav Mach, az ENERGEN készítmények fejlesztése

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?