Olaszországban leomlott egy autópályahíd

Észak-Olaszországban leomlott egy autópályahíd

Leomlott egy 400 méteres autópályahíd Észak-Olaszországban szerdán, egy embert sérült meg.

A Magra folyón átívelő híd Toszkána és Liguria tartományok határán található. A baleset délelőtt 10 óra 30 perc tájban történt, amikor csak két teherautó haladt át a hídon.

Az egyik gépkocsivezetőt kórházban ápolják – közölte Aulla város, a legközelebbi település polgármesteri hivatala a Facebook közösségi portálon. A másik sofőr gyakorlatilag sértetlen maradt, de sokkos állapotba került – jelentette az ANSA olasz hírügynökség.

„Hajszál híján tragédia történt” – szögezte le Toszkána tartomány közgyűlésének elnöke, Eugenio Giani közleményében, mielőtt a hídomlás helyszínére látogatott.

Az új koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében alig volt forgalom a hídon. Rendes körülmények közepette a híd rendszerint igen zsúfolt, sok a teherautó is.

Roberto Valettini, Aulla polgármestere az ANSA jelentése szerint három levelet is írt az Anas autópálya-üzemeltetőt cégnek, hogy jelentse a híd rossz állapotát.

Paola De Micheli közölte: „részletes jelentést” kért az Anastól.

Az olasz úthálózat állapotával kapcsolatban súlyos aggodalmak merültek fel, amióta 2018 augusztusában leomlott egy autópálya-híd Genovában, a szerencsétlenségben 43 ember veszítette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?