Bolíviában könnygázt vetettek be az országba hazatérni kívánókkal szemben

koronavírus Bolívia

Bolíviában a hadsereg könnygázt vetett be a Chiléből hazatérni kívánók ellen a két ország határán, hogy gátolja a koronavírus terjedését – számolt be az El Deber című helyi lap kedden.

Az újság az internetes oldalán videót is közölt az esetről, amelynek során mintegy kétszáz bolíviai állampolgár megpróbált átjutni a határon a chilei Colchane településnél, de a katonák ezt megakadályozták. A hadsereg Bolívia ideiglenes államfőjének, Jeanine Áneznek a határok lezárását elrendelő utasítása szerint járt el.

A belépést megtagadó fellépés nyomán a tömeg kövekkel és más tárgyakkal kezdte el dobálni a katonákat, mire ők könnygázzal válaszoltak. Az összetűzésnek vannak sebesültjei.

A latin-amerikai ország március 10-én számolt be az új típusú koronavírus első két fertőzöttjéről. Eddig 190 ember betegedett meg, a halottak száma 14. Március 21-én az ideiglenes elnök a kór terjedésének megakadályozására elrendelte a karantén bevezetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?