Meghirdették az első uniós pályázatot

Veronika Remišová
Pozsony |

13 millió eurós pályázati felhívást tett közzé Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes.

A támogatást az egészségügyi dolgozók, a mentőszolgáltatók és a tűzoltóságok igényelhetik. Remišová hangsúlyozta, hogy ez az első uniós támogatás, melyet kifejezetten a koronavírus elleni harcra különítettek el.

„A legnagyobb problémát jelenleg a védőfelszerelés beszerzése és a tesztelés jelenti. Ezt az uniós pályázatot azért hirdettük meg, hogy a tűzoltók és a mentősök beszerezhessék azokat az eszközöket, melyekre szükségük van, illetve hogy az egészségügyi dolgozók is fejleszthessék azokat a projekteket, melyek a tesztelést segítik elő”

– jelentette ki a befektetésekért és az informatizácóért felelős kormányfőhelyettes. A meghirdetett pályázatot április 30-ig lehet igényelni.

Remišová elmondta: ez az első lépés afelé, hogy az európai uniós támogatások a krízishelyzetre való tekintettel a lehető legjobb helyekre jussanak el. A Za ľudí alelnöke eddig hét miniszterrel tárgyalt, az első felhívást az egészségügyi miniszterrel és a belügyminiszterrel folytatott tárgyalásokra alapozva hirdette meg. 

Hozzátette, hogy az egyeztetések tovább folytatódnak.

„Ma már találkoztam a közlekedési miniszterrel is, akivel arról tárgyaltunk, hogy a még nem lekötött európai támogatásokat hogyan tudnánk eljuttatni azokhoz az emberekhez, akiknek a legjobban szüksége van rá”

– közölte a miniszterelnök-helyettes, aki ezen kívül naponta értekezik az Európai Bizottsággal a bonyolultabb lépésekről is, melyek segítségével átirányíthatnák a forrásokat az egyes uniós operatív programok között. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?