Az Ifjú Szivek a járvány idején

Hégli

Bezárt az Ifjú Szivek Táncszínház is. Két okból. Az egyik a felújítás, a másik a koronavírus-járvány. Hogyan éli meg Hégli Dusan, a táncszínház művészeti vezetője, hogyan élik meg a tagok, elsősorban a táncosok, akiknek az életük a mozgás, a tánc? Hégli Dusant, a Szivek művészeti vezetőjét kérdeztük.

Milyen állapotban van a felújítás, hogyan halad a munka? Ön naponta ott van a munkások közt, mennyire tud távolságot tartani tőlük? A bezártság helyett ez a napi programja?

Fél éve készülünk arra, hogy 2020. március 1-jén befejezzük a munkát a belvárosi székházban. Márciusra azt terveztük, hogy előadásokat tartunk, és kiürítjük az épületet. Mindkét dolog elmaradt a koronavírus-járvány miatt. A kiköltözés még most is folyik, komoly biztonsági intézkedések mellett, mivel a közbeszerzés útján kiválasztott cég a szerződés értelmében és az érvényben levő korlátozások figyelembevételével április 6-án folytatja az épület felújítását.

Kaptak házi feladatot a tánckar tagjai, gyakorolnak?

Az alkalmazottak nagy része otthon dolgozik, néhányunk napi beosztásban részt vesz a munkavégzésben, ki a székházban, ki az ideiglenes Palacký utcai irodában.

Ifju szivek

Az egyik közösségi oldalon legényes eltáncolására hívják ki egymást a néptáncosok, hogy így is múlassák az időt, enyhítsék a bezártságot. Mit tehet otthon egy amatőr, és mit egy hivatásos néptáncos most, a koronavírus kellős közepén?

Természetesen mindenhol lehet táncolni, a hivatásos táncosoknál ez egy kicsit más problémákat vet fel. Már régen beterveztük, hogy abban az időszakban, amikor nem tudunk a székházban próbálni, a lehető legtöbb előadást valósítjuk meg. Márciusban, áprilisban a Határon túli nemzeti tánccal lett volna 6 előadásunk, májusban az Autentika című új előadásunk bemutatóját és egy 20 előadásból álló turnét terveztünk Dél-Szlovákiában. Május 19-én lett volna a zenekarunk Giuoco Piano című lemezbemutató koncertje a pozsonyi Prímási palotában. A napokra épp Párizsban van lefoglalva hangstúdiónk, hogy felvegyük Jean-Marc Barral Parti Nagy Lajos szövegeit franciául. Július 3-tól 24-ig az Allegro Molto Barbaróval vannak lekötött előadásaink az avignoni fesztiválon a Golovine Táncszínházban. Mindez most már úgy tűnik, elhalasztódik, sőt az avignoni fesztiválon kívül tulajdonképpen újra kell szervezni minden előadást.

Lesz avignoni fesztivál? Lehet már tudni róla valamit?

Egyelőre nem állították le, de látva a francia helyzetet azt gondolom, valószínűleg el fogják halasztani. Az viszont jó, hogy a halasztás a mi beválogatásunkat, a fesztiválon való részvételünket nem érinti. Amikor lesz, akkor megyünk.

Ifju szivek

Hogyan élik meg a bezártságot a táncosok? Napi kapcsolatban vannak, vagy mindenki azt tesz, amit akar a nyakába szakadt sok szabad idővel?

Természetesen kapcsolatban vagyunk. Nálunk eddig is voltak otthon elvégzendő feladatok, most próbáljuk megtalálni ennek a hosszabb távon is működőképes, kollektív kivitelezési formáját. Mivel idén 20 éves a táncszínház, egyéb terveink is voltak, videót készítenénk, könyvet adnánk ki. Ezt az év második felére terveztük, hiszen szeptember 1-jén lesz 20 éve, hogy megalakult az Ifjú Szivek Táncszínház. Úgy tűnik, ezt is át kell szervezni.


Megszakadt a Példafolyamat is. Milyen tapasztalatai voltak ezzel az „újratanítással”? Honnan jött az ötlet, mi volt a cél? A fiatalokat is megfogta? Remélem, folytatódik, s ha igen, melyik falvakaban, városokban? Azt nem kérdezem, hogy mikor, mert arra a kérdésre még nincs válasz.

Talán ősszel... Tizenöt faluval vagyunk aktívan kapcsolatban, de jelenleg természetesen a Példafolyamat is áll. Nagyon bízunk benne, hogy hamarosan újraindulhat, mivel nagyon sikeresen működött. A Példafolyamat kísérleti közművelődési projekt, amellyel a falusi táncos hagyományőrzés megreformálását tűztük ki célul. A falvakban sokan nem tudják, mire számítsanak, éppen azért, mert a  „hagyományőrzés” kifejezés amortizálódik. Faluhelyen mostanra a hagyományőrzés gyakran valamilyen színpadi tevékenységhez kötődik a fejekben. Fontos, hogy ezt megváltoztassuk, és az a fajta tudatosság, amely az élet más területein már beszivárgott a faluközösségekbe (vicces, de például a védőmaszk hordásának tudatossága egykettőre átalakult vidéken is). Fontos, hogy az emberek véleményt tudjanak formálni saját hagyományaikról: mi értékes, mi nem, mi szép, mi tetszik, és hogy kritikát is meg tudjunak fogalmazni magukkal szemben vagy akár faluközösséggel szemben is. Az elmúlt évtizedekben a színpadi megoldások miatt került a hagyományőrzés ebbe a zsákutcába. A városi közegben lezajlott változások a táncházmozgalommal megreformálták a hagyományőrzés fogalmát. A falusi hagyományőrző csoportoknál ez nagyrészt elmaradt, s jobb híján naiv színpadi megoldásokkal pótoltak vagy elkezdtek más tájegységek táncaival foglalkozni, miközben a saját anyag eltorzult. Hagyományőrzés helyett hagyományértővé kell válniuk. (rend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?