Čaputová aláírta a törvényt, elhalaszthatják a járulékfizetést a munkáltatók

Zuzana Čaputová
Pozsony |

A munkáltatók és az önálló keresőtevékenységet folytató személyek (SZČO) egy része későbbre halaszthatja a szociális biztosítás és az egészségbiztosítási járulékelőleg befizetését, valamint a kötelező nyugdíj-előtakarékossági befizetést. Az összeg kifizetésére július 31-ig lesz lehetőség. Zuzana Čaputová köztársasági elnök aláírta a törvényjavaslatot.

A jogszabályt pénteken (április 3.) hagyta jóvá a parlament, gyorsított eljárásban tárgyaltak róla a képviselők.

A törvénymódosítást az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult helyzetre reagálva terjesztette elő a munkaügyi minisztérium. A biztosítás befizetésének elhalasztása azokat a munkáltatókat és önálló keresőtevékenységet folytató, kötelezően biztosított személyeket is érinti, akiknek a vállalkozásukból vagy más önálló keresőtevékenységükből származó nettó árbevételük legalább 40 százalékkal visszaesett. Az árbevétel-csökkenés kiszámításának módját a javaslat szerint a kormány rendeletben határozza meg. Az alkalmazottak által fizetett biztosítást, amelyet a munkáltató fizet be, a munkáltató továbbra is az eredeti időpontokban köteles befizetni.

Azok a munkáltatók, akiknek alkalmazottai egészségügyi kockázattal járó munkát végeznek, a megadott időszakban szintén elhalaszthatják az önkéntes nyugdíjpénztári járulék befizetését. A javaslat továbbá arra is lehetőséget ad, hogy munkáltató később fizesse be az olyan alkalmazottakért fizetett önkéntes nyugdíjpénztári illetéket, akiknek a munkája az államigazgatási szervek közegészségügyi osztályának döntése értelmében a munkavégzés harmadik vagy negyedik kategóriájába tartozik. Ugyanez vonatkozik a táncosokra és a fúvós hangszereken játszó zenészekre is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?