Drágább lesz az idei húsvét

húsvéti ünnepek
Pozsony |

Már biztosra vehető, hogy az idei húsvéti bevásárlás drágább lesz, mint egy évvel ezelőtt, az egyes élelmiszerek között viszont jelentős árkülönbség lesz.

„A gazdasszonyok egész biztosan nem örülnek majd a cukor drágulásának sem, aminek szintén nem elsősorban hazai okai vannak. A világ legnagyobb cukortermelőjének számító India termelése idén ugyanis látványosan visszaesett, emiatt pedig a világpiaci árak három éve nem látott csúcsokra ugrottak. Mindezt figyelembe véve nem csoda, hogy Szlovákiában is átlagosan 7 százalékkal nőtt a cukor ára”

– mondta el Buchláková. Szerinte azonban a nagy üzletláncok az idei ünnepek előtt is árkedvezményekkel próbálják majd magukhoz csalogatni a vásárlókat, akiknek így megéri összehasonlítani az egyes üzletek árait, hiszen ezzel jelentős összeget takaríthatnak meg. A legtöbb árkedvezményre a tejtermékek, a cukor és a liszt esetében számíthatunk.

A jó hír, hogy a koronavírusjárvány terjedése és az emiatt kirobbant bevásárlási pánik ellenére a szlovákiai üzleteknek elegendő tartalékaik vannak, vagyis nem szabadna megtörténnie, hogy az ünnepekre élelmiszer nélkül maradunk.

„Az elmúlt hetekben csak lisztből majd a háromnegyedével többet adtunk el, mint az elmúlt év azonos időszakában. Jóval több fogyott azonban a rizsből, a tésztafélékből, a sütőporból, az élesztőből és a konzervekből is. A beszállítóink azonban rugalmasan reagáltak a kereslet növekedésére, így nem fenyeget áruhiány”

– nyilatkozta lapunknak Branislav Lellák, a COOP Jednota kereskedelmi részlegének a főigazgatója, aki szerint a hagyományos húsvéti csokitojásból, csokinyusziból is elegendő van az üzleteikben.

A járvány miatt azonban több olyan szigorítás is életbe lépett, amelyek miatt az üzletek egyszerre kevesebb vásárlót képesek kiszolgálni a normál helyzethez képest, Lellák szerint ezért – ha szeretnénk elkerülni a tumultust – nem szabadna az utolsó pillanatra hagyni a bevásárlást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?