Kipróbáltuk a Škoda első igazi elektromobilját, a Citigo iV-t

A kis elektromos Škodával egy feltöltésre 250 kilométernél többet is megtehetnek a városi forgalomban

Az elektromos meghajtású autókra jellemző csend már a Škodánál is elérhető. Ez a csend olyannyira megkapó, hogy még a rádiót sincs kedvem bekapcsolni, élvezem a hangtalan suhanást. Ebbe a Škodába nem is szereltek művileg generált hangot, mint mondjuk a Superb plug-in hybrid változatába, így aztán ügyelni kell a parkolókon, nehogy az autó elé lépjen egy gyalogos, a járgányt ugyanis tényleg nem hallani.

Az áramra működő Citigót a Volkswagen pozsonyi gyára tavaly ősszel kezdte gyártani, s olyannyira népszerű lett, hogy Szlovákiában jelenleg ugyanolyan elérhetetlen, mint a szájmaszk, vagy a lázcsillapító.

Modern kisautó

A Škoda Citigo iV a már említett csenden kívül azért sokkal többet kínál. Számos modern technológiával rendelkezik, mint a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, amely a sofőr beavatkozása nélkül is képes az adott sávban tartani az autót, vagy az olyan technológiák, mint a Škoda Connect, melynek köszönhetően okostelefonunkon keresztül otthonunk kényelméből ellenőrizhetjük, feltöltődött-e már az autó, be vannak-e zárva az ajtók, s nem felejtettük-e felhúzni az ablakokat. Ugyanúgy az ebédlőnkben ülve tudjuk beállítani az autóban a fűtést vagy klímát.

Ettől és az árammeghajtástól eltekintve viszont ugyanaz a kicsi Škoda Citigo áll előttünk, amelyről korában azt hittem, legfeljebb a pizzát kihordó futárok fogják hasznát venni. Nagyot tévedtem. A Citigo egy fürge és praktikus kisautó, melynek az elektromos változata sem tartozik a megfizethetetlen kategóriába.

A rekuperáció titka

Annak sem kell félnie kipróbálni ezt a kicsi városi Škodát, aki még soha nem vezetett elektromobilt. Ha már van tapasztalata automata sebességváltóval felszerelt autóval, akkor ebben a járgányban gyakorlatilag semmi újat nem fog megtapasztalni. Amit meg kell szokni, s ez vonatkozik minden elektromos meghajtású autóra, hogy óvatosan kell bánni a gázpedállal, illetve minden olyan funkcióval, amely fogyasztja az áramot. Beleértve a klímát és a rádiót is. Ideális megtanulni motorral fékezni, ez ugyanis egyben generátorként működik, s menet közben is tölti az elemeket. Az erőteljesebb rekuperációra szolgált a B fokozat az automata sebességváltón. Ha ez van besorolva, akkor a motor nagyon erőteljesen fog fékezni, s gyakorlatilag nem is kell majd használni a fékpedált, elég a gázpedállal módosítani az autó sebességét. Ilyenkor működik a leghatékonyabban a rekuperáció. Minél kevesebbet használják a fékpedált, annál jobban megtanultak bánni a motor rekuperációjával – de azért a fékpedálról se feledkezzenek meg, néha ugyanis nagy szükségük lehet rá.

Érdekes
Citigo

Műszaki adatok:

  • Teljesítmény 61 kW/83 LE
  • Forgatónyomaték 212 NM/0–2750 fordulatnál
  • Hatótáv 225–274 km
  • Fogyasztás 12,8–12,9 kWh
  • Gyorsulás (0–100 km/ó) 12,3 mp
  • Végsebesség 130 km/ó
  • Csomagtér térfogata 250/923 l
  • Hossz./Szélesség/Magasság 3597/1645/1481 mm
  • Elem kapacitása 36,8 kWh
  • A modell akciós alapára 19 990 euró

Környezetbarát üzemmód

Az elektromos Citigót a klasszikus modellre alapozták, ebbe rejtették el a 61 kW teljesítménnyel és 212 Nm forgatónyomatékkal rendelkező elektromotort. A 32,3 kWh kapacitású elemnek 250 kilométert kellene kibírnia a városi forgalomban. Ez csak az Eco+ üzemmódban érvényes, amelyben az autó teljesítménye 40 kW-ra és 133 Nm-re, végsebessége pedig 95 km/órára van tompítva. Ebben az üzemmódban ugyanakkor automatikusan kikapcsol a klíma. A következő, Eco üzemmódban a teljesítmény 50 kW, a forgatónyomaték 163 Nm és a végsebesség 120 km/órára van korlátozva. Egy hét vezetés alatt viszont azt tapasztaltam, hogy egy feltöltésre ezen két üzemmód nélkül is megtehetünk városban kétszáz kilométernél hosszabb távot, persze ha lemondunk a száguldozásról és az egyébként nagyon élvezetes startolásokról a kereszteződéseken. Határozottan jó hír tehát, hogy a gyárilag ígért hatótávolságot a gyakorlatban is probléma nélkül el lehet érni, minek köszönhetően a Citigónak reális hasznát veszik.

A töltés…

Elérkeztünk az elektromobilok Achilles-sarkához, ami az elemek töltése. A Citigo iV 40 kW teljesítményű gyorstöltésre képes alapban, ami átlagon aluli teljesítmény. A gyorstöltő állomásokon nem egész 20 százalékról egy óra alatt elérik a 80 százalékos feltöltést. A háztartási hálózatból az autó elemei viszont már 12 óra 45 perc alatt érik el a 80 százalékos feltöltést, ami annyit jelent, hogy ha este hazatérnek a munkából, s tölteni kezdik az autót, akkor reggelre körülbelül 200 kilométerre elég áram lesz az elemekben.

Nem kell sokat válogatni

Aki úgy dönt, hogy megveszi ezt a kis városi elektromobilt, az nem fog órákat eltölteni azzal, hogy kiválassza, milyen extra felszereléssel akarja kiegészíteni autóját. A Citigo iV ugyanis csak egy, rendkívül gazdag Style felszereltségi szinttel rendelhető meg. Ez tartalmazza például az elektromosan vezérelt elülső ablakokat, az automata klímát, a sebességtartót, a bőrbevonatú kormánykereket, a hűtött elülső üléseket és szélvédőt vagy a LED nappali világítást. Extraként csak a járgányon látható, Kiwi elnevezésű zöld metálfényezést, vagy az 5 évre/150 000 futott kilométerre meghosszabbított garanciát rendelhetik meg. Árban ez a legolcsóbb, piacon kapható elektromobil, amely simán felveheti a harcot a konkurenciával. Sőt, például a Renault Zoe előző generációját, ami a kivitelezés minőségét illeti, messziről lekörözi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?