Čaputová az Alkotmánybírósághoz fordul a 13. nyugdíj miatt

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő pénteken az Alkotmánybírósághoz fordult a szociális biztosításról szóló törvénymódosítás miatt, amely elrendeli a 13. nyugdíj bevezetését. Ezt a lépését már március 11-én, a törvény aláírásakor bejelentette.

„Az államfő a megtámadott törvény tartalmát nem vitatja. Az elnök asszony legitimnek és szükségesnek tartja az öregségi, a korkedvezményes, a rokkantsági, özvegyi és szociális nyugdíjra, illetve az árvasági ellátásra jogosultak anyagi helyzetének javítását. Az államfő szerint a lakosság legsebezhetőbb rétege nem válhat a kialakult helyzet túszává” – tájékoztatott Martin Strižinec, az államfő szóvivője.

Mint elmondta: az államfőnek egyedül a törvény elfogadásának módjával kapcsolatban vannak kifogásai. „Konkrétan a gyorsított eljárással való durva, precedens nélküli visszaéléssel, amely példa nélküli az ország eddigi történetében” – figyelmeztetett.

„Az államfő által választott eljárás lehetővé teszi az Alkotmánybíróságnak, hogy a döntésével egyszer és mindenkorra kifejezze a kötelező érvényű jogi álláspontját a gyorsított eljárással való visszaéléssel kapcsolatban. Az eredmény pozitív hatással lehet az alkotmányos szervek jövőbeli munkájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?