Blackout: így képzeli el Matovič a teljes leállást

Igor Matovič

A jelenlegi helyzetben Igor Matovič (OľaNO)kormányfő szerint már csak két módon lehet harcolni a koronavírus ellen: vagy elrendeljük a 65 évesnél idősebb személy teljes karanténját, vagy három-négy hétre kikapcsoljuk az egész országot, s bevezetjük az úgynevezett blackoutot.

Azt, hogy milyen eredménnyel járnának ezek az intézkedések, a következő napokban az egészségügyi minisztériumhoz tartozó Egészségpolitikai Intézet (IZP) fogja kiszámolni a kormányfő megrendelésére.

Matovič terve

A kormányfő szerint ilyen esetben leállna minden üzem az országban, az utcákon a közrendre a hadsereg ügyelne, s a lakásból például csak azok mehetnének ki, akik kutyát mennek sétáltatni. Hogy hogyan zajlana például az élelmiszerek bevásárlása, azt nem tudta megmondani. Jelezte viszont, hogy a lakosoknak időben szólnának, hogy előre tudjanak élelmiszereket vásárolni, s hogy elkerüljék a tolongást az üzletekben, fokozatosan, ABC-sorrendben engedélyeznék csak a lakosoknak a bevásárlást.

A kormányfő azt szeretné, ha egy, maximum két héten belül megszületne a döntés arról, hogy kikapcsoljuk-e az országot. „Fontos, hogy erre a blackoutra még nyár előtt, a legnagyobb melegek érkezése előtt sor kerüljön. S ha kikapcsoljuk az országot, akkor katonai szigornak, abszolút fegyelemnek kell lennie” – mondta a miniszterelnök. Elmondta, hogy a blackout után visszatérhetnénk a hétköznapi életbe, kinyithatnának az üzletek és az iskolák, de a higiéniai előírások, mint a boltokban levő vásárlók számának korlátozása vagy a szájmaszkok viselete továbbra is érvényben lesznek. „De legalább fellélegezhetünk majd, mert tönkretesszük a vírust. Ellenkező esetben majd idén télen, vagy jövő ilyenkor irigykedve nézzük majd az olaszokat vagy a spanyolokat, akik visszatérnek majd a normális élethez, és mi továbbra is ott járunk majd, hogy reggelente bejelentem, háromezer tesztet végeztünk és ötven új fertőzöttet találtunk” – mondja a kormányfő.

Kapcsolódó cikkünk

Nincs garancia

Azt, hogy a blackout valóban segítene-e, jelenleg senki nem tudja megmondani, a szakértők többsége viszont azon a véleményen van, hogy előbb vagy utóbb ismét visszatérne a járvány, ugyanis egy Európa szívében fekvő államot nem lehet hermetikusan lezárni. Martin Smatana, az IZP igazgatója nem gondolja, hogy a jelenlegi helyzetben megalapozott lenne amég szigorúbb intézkedések bevezetése. Állítása szerint Szlovákiában jelenleg minden olyan intézkedést bevezettünk, amelyek más országokban pozitív hatással voltak fertőzöttek számának visszaszorítására, ezért jelenleg azt kellene megnézni, hogy nem terjed-e a vírus valamilyen rejtett gócpontokban olyan emberektől, akik például külföldről tértek vissza. „Ha beigazolódik, hogy a vírus terjedését megállítottuk, akkor nem lesz ok agresszívebb intézkedések elfogadására, inkább célirányosan, a veszélyeztetett csoportokra kell majd összpontosítani” – állítja Smatana.

Koalíciós nem

Matovič ötletét koalíciós partnerei is ellenzik. Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes szerint a jelenlegi intézkedések nagyon fegyelmezetten betartják az emberek. „A legszigorúbb intézkedések bevezetése nagyon ártana a már így is rossz állapotban levő gazdaságnak, s az emberek lelki állapotának” – állítja Remišová, aki szerint sok olyan ország van, amely sokkal enyhébb intézkedésekkel is sikeresen harcol a vírus ellen, ezért jelenleg inkább arra kellene koncentrálni, hogy radikálisan megemeljük a tesztelt személyek számát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?