Önkéntesek segítik a kórházat

Több mint 1200 szájmaszkot kapott a kórház
Galánta |

Lakossági összefogással több mint 1200 szájmaszkot kapott a napokban a galántai kórház. Egy helyi lakos felhívására folyamatosan készülnek a maszkok a nővérek és orvosok számára.

 

Március 20-án egy galántai lakos, Martina Holečková Šúryová felhívást tett közzé a közösségi médiában, amelyben arra kérte a szájmaszkokat varró önkénteseket, hogy fogjanak össze és adományozzák a maszkokat a galántai kórháznak. Az ötletgazda vállalta, hogy hetente többször körbejárja a várost, hogy összegyűjtse az elkészült szájmaszkokat, és azokat egyszerre, előre megbeszélt időpontban átadja az intézmény alkalmazottainak.

„Szerettem volna elkerülni azt, hogy az önkéntesek egyenként járjanak be a kórházba azzal a néhány darab szájmaszkkal, amiket megvarrtak, így viszont szervezetten, egyszerre tudunk nagyobb mennyiséget átadni”

– fogalmazott a kezdeményező.

Első körben 406, a második alkalommal 822 darab szájmaszkot gyűjtött össze. Elmondása alapján azért szervezte meg a maszkok gyűjtését, hogy ebben az időszakban, amikor hiánycikknek számítanak a védőfelszerelések, a galántai kórház alkalmazottainak legalább alapvető védelmet tudjanak nyújtani ezek a segédeszközök munkájuk során. „Rádöbbentem, milyen sokan varrnak szájmaszkot, és ha ők csak egyet is adományoznának, akkor nagyon sokat össze lehetne gyűjteni a kórház részére.

Senkinek sem jelent terhet megvarrni egy szájmaszkot, de közösen egy komoly célt is elérhetnénk.

Főleg a karantén miatt, de amiatt is, hogy ne kelljen mindenkinek utazgatnia az adományaival, felajánlottam, hogy összegyűjtöm azokat és egyszerre átadom a kórháznak az adományozók nevének listájával együtt” – részletezte Martina Holečková Šúryová.

A közösség ereje

A kezdeményezés a közösségi média segítségével valósult meg, ahol az eredeti felhívást megszámlálhatatlanul sokan osztották meg. Több tucatnyi galántai és Galánta környéki lakos kapcsolódott be, és még mindig tart a szájmaszkok varrása. Voltak, akik anyagot, gumit, szalagokat adtak, mások korábban vásárolt szájmaszkokat adományoztak, de a legtöbben még most is varrnak.

„Mindenkinek nagy köszönet jár azért, amit tett. A kórházban nagyra értékelik a munkájukat.

Természetesen nem szabad megfeledkezni azokról sem, akik ezen a kezdeményezésen kívül adományoztak szájmaszkokat az egyes kórházi osztályoknak” – fejezte ki háláját a szervező. Hozzátette, a cél kétezer szájmaszk elkészítése. A felhívást március 20-án tette közzé. Négy nap alatt készült el az első 406 darab, majd pénteken, március 29-én további 822 darabot adott át a kórház alkalmazottainak. „A feltétel az volt, hogy többször használatos, mosható, háromrétegű szájmaszkokat készítsenek, hogy azok alkalmasak legyenek az egészségügyi dolgozók számára. A kezdeményezés tovább folytatódik. Reméljük, hogy sikerül elérni a kitűzött célt, hogy elegendő szájmaszk legyen a kórházban az esetleges cserére is, illetve legyen tartalék” – zárta Martina Holečková Šúryová.

Hasznosan tölteni az időt

Szőcs Ildikó, Taksonyon élő műépítész jelenleg családjával együtt önkéntesen otthon tartózkodik. Szívesen csatlakozott a felhíváshoz. „Ismerősöm hívta fel rá a figyelmemet, hogy a közösségi oldalon látta a fiatalasszony kezdeményezését, és arra gondolt, talán csatlakoznék. A hölgy megadta a telefonszámát, hogy aki szeretné, fel tudja venni vele a kapcsolatot. Felhívott, mielőtt eljött a szájmaszkokért, becsomagolva átvette, és elvitte azokat a kórházba. Mindenki a saját szabásmintáját használta, de arra kért a szervező, hogy háromrétegű legyen. A családomnak és az ismerőseimnek már jó néhány maszkot megvarrtam, és azt hiszem, azért csatlakoztam ehhez a kezdeményezéshez, mert kicsit megnyugtatott ez a tevékenység ebben a tehetetlenségben.

Úgy éreztem, van értelme, és így talán gyorsabban túl leszünk rajta”

– fogalmazott Szőcs Ildikó.

Zuzana Lakner, a galántai Svet zdravia kórház marketing osztályának munkatársa szervezte meg a szájmaszkok átvételét és elosztását. Ugyancsak háláját fejezte ki minden önkéntesnek, aki bekapcsolódott a kezdeményezésbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?