A kampányban főszerepet játszott a média

választás 2020 somogyi

Fontos szerepet játszott a választási kampányban a Facebook, de az emberek nagy része a televízióból tájékozódott, derül ki a Memo 98 és a Globsec Policy Institute közös elemzéséből. Emellett lapunk olvasottsága is rekordokat döntött a választás idején.

Az idei parlamenti választás előtti kampány során készült felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka állította azt, hogy elsősorban a televízióból tájékozódik a hazai politikai eseményekről. Ezen belül a Markízát és a köztelevíziót (RTVS) jelölték meg a legtöbben a leggyakrabban használt információforrásukként. 17 százalék számára az internetes hírportálok jelentik a tájékozódás elsődleges forrását, 9 százalék nyilatkozta ezt a közösségi médiáról, a Facebookról. A kutatás szerint a közösségi médiában az utóbbi szolgáltató egyeduralkodó, az ilyen platformokat használók 99 százaléka ezt a felületet veszi igénybe.

A Facebook befolyása

Az elemzők szerint a Facebook jelentősen megváltoztatta a választók viselkedésének dinamikáját. Hozzáteszik azonban, hogy az internetes platform nem tudott olyan egységes szabályokat bevezetni, amelyek lehetővé tették volna a politikai reklámok transzparenciáját. A kampányban ugyanis fontos szerepet játszottak azok a közösségi oldalak, amelyek anélkül, hogy hivatalos kapcsolatban álltak volna egy-egy politikai párttal, mégis az utóbbiak üzeneteit népszerűsítették. „A támogatókból és az üzenetek továbbítóiból egy olyan hálózatot dolgoztak ki, amelyek ismételten és rendszerszerűen az adott párt számára kedvező üzeneteket terjesztették” – mondta Katarína Klingová, a Globsec elemzője.

A közmédia leszerepelt

Rastislav Kužel, a Memo 98 szakembere arra figyelmeztetett, a kutatásuk egyik kulcsfontosságú megállapítása, hogy a szlovák közmédia nem teljesítette a közszolgálati feladatát. Az intézmény számára a törvényben előírt pártatlanságot beárnyékolta, hogy a Smer, az SNS és a Híd alkotta kormányt a műsoraiban előnyben részesítette. A kutatás szerint az SNS és képviselői jelentősen felülreprezentáltak voltak a műsorokban. „Szerencsére némely magánkézben lévő médium már hosszabb ideje olyan információkat közöl, amelyek fontosak az ország demokratikus jellegének megőrzéséhez. Így például rendszeresen figyelmeztetnek arra a veszélyre, amit a fasizmus térnyerése jelent” – nyilatkozta Ivan Godársky, a Memo 98 elemzője. Hozzátette, a magánkézben lévő sajtóorgánumok a kritikus szemléletükkel felelősségteljes hozzáállásra sarkallják az állami szerveket is.

A kutatás alapjául szolgáló adatokat a választást megelőző öt hónapban gyűjtötték. A szakemberek úgy látják, az internetes médiumok nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kampány alatt sokszínű és jó minőségű információkat kaptak a polgárok. Ezt igazolta egyébként a lapunk internetes és nyomtatott változatának az olvasottsága, amely a választás előtti és utáni időszakban is nap mint nap rekordokat döntött.

Lapunk honlapjának olvasottsága és a nyomtatott napilap eladási mutatói is igazolják, hogy az emberek nemcsak a választás idején, hanem a koronavírus-járvány nehéz időszakában is igényt tartanak a megbízható tájékoztatásra. A parlamenti választás előtti februári hetekben jelentősen megugrott honlapunk, a www.ujszo.com látogatottsága, a választást követő napokban pedig megduplázódott, ám a járvány mindent felülírt, hiszen jelenleg gyakorlatilag minden nap rekordokat dönt az olvasottság. Lapunk nyomtatott változata iránt is jelentős az érdeklődés, ami csak igazolja, hogy az olvasók ezekben a napokban megbízható forrásokból akarnak tájékozódni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?