Most különösen fontos, hogy mi kerül a tányérunkra

Ami az ínycsiklandozó ételek ízét és színét fokozhatja

Életünk egyik napról a másikra megváltozott, a nap nagy részét – remélem – a többség otthon tölti. Bezártak a vendéglők, a síközpontok, a fitneszközpontok, több időnk jut a családra, a délutáni sétára, a főzésre és a kalóriák számolására… Dr. Ivan Majerčák kardiológus és obezitológus elmondta, hogyan őrizhetjük meg testsúlyunkat ebben a nehéz időszakban, amikor már csak unalomból is többet nassolunk.

A változatos étrend az alap

Több időnk van, ami abból a szempontból jó, hogy jobban odafigyelhetünk, mi kerül a tányérunkra. „Gondolják át, mit ettek egész nap, írják le az étlapot, és próbálják kiszámítani, valójában mennyi kalóriát fogyasztottak, és melyik ételben volt a több kalória – mondta a kardiológus, majd hozzátette: – Az étel legyen változatos, ideális az, ha magunk készítjük el, s nem félkészáruból.” Természetesen ezekben a napokban zöldséget és gyümölcsöt is rendszeresen fogyasszunk.
Elég megtisztítani egy sárgarépát, és csipsz helyett este a tévé előtt ezt rágcsáljuk. Jobb lesz a hangulatunk, és az immunrendszerünk is erősödni fog.

Nem csak akkor fontos a napi zöldség- és gyümölcsfogyasztás, ha magas a koleszterinszint

 – jegyezte meg a szakember.

Emellett nagyon fontos a folyadékpótlás is, ezért naponta ellenőrizzük, mennyi folyadékot ittunk, de hiba lenne, ha megfeledkeznénk a mozgásról. Tartsuk szem előtt, hogy nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz.

A védettség a hasban kezdődik

Az elmúlt napokban eltűntek a gyógyszertárak pultjairól a vitaminkészítmények, ám a probiotikumot tartalmazókból van elég. Pedig egészségünk a bélrendszerben lévő baktériumoktól, vagyis a mikrobiomtól függ 

– mutatott rá az obezitológus.

A legjobb források

Aki ódzkodik a gyári készítményektől, annak bemutatjuk a legjobb természetes probiotikus forrásokat: ? Kombucha: Ez a fermentált (erjesztett) ital tele van probiotikummal. Reggel éhgyomorra érdemes inni.

Kefir: Szintén fermentált ital, csak ez tejből készül. A probiotikumokon
kívül egyéb hasznos tápanyagokat is tartalmaz.

Savanyú uborka: A tradicionálisan készített savanyú uborkáról beszélünk, amely nem tartalmaz cukrot és erjesztési folyamaton megy keresztül. K-vitamint is tartalmaz.

Miso: Erjesztett szójakészítmény, amely paszta állagú.
A szójababot erjesztik sóval és koji gombával. A probiotikum mellett gazdag fehérjében, rostokban, vitaminokban és növényi összetevőkben.

Joghurt: Válasszon natúr joghurtot. Ami élőflórás, az nem biztos, hogy probiotikus, hiszen minden joghurtban van élő baktérium, de a probiotikusakban még hasznos baktériumok is!

Savanyú káposzta: Fermentált zöldség, amelynek magas a rosttartalma, valamint a C- és B-vitamin-tartalma.
Nem kell télig várni vele, egész évben fogyasztható.

Étcsokoládé: Valójában a jó minőségű csokoládé is lehet probiotikum, ha magas kakaótartalommal (legalább 70%) rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a rosttartalma is magas, emellett gyulladáscsökkentő hatása van.

Tempeh: Erjesztett szójakészítmény, amelyet élesztőkultúrával készítenek. Magas a proteintartalma.

(hp-k)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?