Feloldják a 21 településre elrendelt karantént Észak-Morvaországban

koronavírus

Megszűnik hétfőtől az észak-morvaországi Olmützi régió 21 településére az új koronavírus-járvánnyal kapcsolatban március közepén elrendelt karantén – közölte vasárnap Lenka Pesáková, a régió tisztiorvosi szolgálatának vezetője.

A három kisvárost és 18 falut magában foglaló, mintegy 30 ezer lakosú térséget március 16-án azért zárták le a hatóságok, mert ott az átlagosnál nagyobb számú fertőzöttet diagnosztizáltak, akik ráadásul több száz személlyel voltak napi kapcsolatban, amit a szakemberek veszélyesnek minősítettek.

Csehországban ez volt az első eset, hogy egy nagyobb összefüggő térséget zártak le a hatóságok az új koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében. A lezárt térségben tilos volt a települések közötti kapcsolat is.

Ladislav Okleštěk, az Olmützi régió elöljárója bejelentette, hogy a térségbe vezető utakat felügyelő mintegy 160 rendőr és katona éjfélkor hétfőre virradóra szabaddá teszi az utakat.

„Az intézkedés elérte célját, sikerült megakadályoznunk, hogy a fertőzés a lezárt területen kívülre terjedjen” – mondta Okleštěk.

„Az összes fertőzött és azok, akik kapcsolatba kerültek velük, teszteknek vetették alá magukat. Akiknek pozitív eredményt hozott a teszt, vasárnapig 116 ember, továbbra is el lesznek szigetelve, míg a többiek számára hétfőtől szabad lesz a mozgás” – mondta Pesáková.

Az egész Olmützi régióban 242 személynél találtak fertőzésre utaló jeleket.

Csehországban vasárnap estig tizenhatan haltak meg az új koronavírus-járvány következtében, ami öttel több a reggeli adatnál – közölte az egészségügyi minisztérium honlapján.

A COVID-19 betegségből kigyógyultak száma változatlanul tizenegy maradt.

A koronavírussal fertőzött személyek száma a nap folyamán 2716-ra emelkedett, 53-mal több, mint reggel. A vasárnap elvégzett tesztek eredménye csak hétfő reggel lesz ismeretes. Vasárnap reggelig több mint 40 ezer személy vetette alá magát a laboratóriumi teszteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?