A kormány jóváhagyta az újabb óvintézkedéseket

Igor Matovič
Pozsony |

Vasárnap, március 29-én zárva lesznek azok az üzletek is, amelyek a világjárvány miatt elrendelt rendkívüli helyzet idején egyébként nyitva tarthatnak. Az élelmiszerüzletek, drogériák, patikák és egyéb boltok helyiségeit ezen a napon fertőtleníteni fogják. Az intézkedést a központi válságstáb kedden fogadta el, a kormány pedig pénteken hagyta jóvá hivatalosan.

A kabinet a központi válságstáb által hozott egyéb intézkedéseket is jóváhagyta pénteken, egyszersmind megbízta a végrehajtásukkal az illetékes szerveket. Az újabb óvintézkedések egyike, hogy nyilvános helyeken kötelező eltakarni az orrot és a szájat, illetve kétméteres távolságot kell tartani egymástól. Ideiglenesen bezárják a nappali szociális intézményeket. A tiszti főorvos rendelete értelmében a 65 évnél idősebb személyek 9 és 12 óra között vásárolhatnak a boltokban. Várhatóan március 30-tól mindenkinek kötelező lesz megmérni a lázát a kórházakba vagy az ipari létesítményekbe való belépése előtt.

Az egészségügyi miniszter és a tiszti főorvos feladata, hogy a kórházak előtt külső, ún. mobil mintavételi helyeket létesítsenek, március 30-ig pedig különítsenek el önálló kórházépületeket vagy pavilonokat a koronavírus-fertőzöttek fogadására és kezelésére.

A közlekedésügyi miniszternek haladéktalanul el kell rendelnie, hogy függesszék fel az ingyenes vonatozást a diákok számára egészen addig, amíg újból meg nem nyílnak az oktatási intézmények.

A belügyminiszter feladata, hogy elfogadjon egy rendeletet, amely kivételes státuszt biztosít majd az élő állatokat, élelmiszert, élelmiszer-csomagolásokat szállító kamionoknak, illetve hogy a védelmi tárcával együttműködve biztosítsa a rendőrök vagy a katonák jelenlétét az egészségügyi intézmények környékén, ha erre igényt tartanak. A védelmi miniszternek kell kiválasztania a Szlovák Fegyveres Erők tagjai közül azokat, akiket szükség esetén át lehet képezni mentősökké. A külügyminiszter feladata tárgyalni a Darunavir és a Ribavirin nevű gyógyszerek importjára vonatkozó kivételről. Március végéig ki kell kidolgoznia egy összesítő elemzést is a leghatékonyabb külföldi óvintézkedésekről.

A földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztérium feladata, hogy az Állami Tartalékalappal együttműködve előkészületeket tegyen arra az esetre, ha szükségállapot lépne fel az élelmiszerellátás terén.

A kormány és az egyéb intézmények feladata határozottan figyelmeztetni a nyugdíjasokat, hogy csak a legszükségesebb esetekben hagyják el az otthonukat. Egyben felszólítják az önkormányzatokat, hogy létesítsenek olyan telefonvonalakat, amelyen keresztül a nyugdíjasok élelmiszert rendelhetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?