Phelps szerint sok sportolónak kell most megküzdenie depresszióval

Minden idők legeredményesebb olimpikonja, az amerikai úszó Michael Phelps szerint helyes döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azzal, hogy elhalasztotta a tokiói nyári játékokat, a sportolók viszont rendkívül kemény időszak elé néznek, és számunkra a mentális egészség megőrzése is nagy kihívást jelenthet.

Az NBC-nek adott interjújában a 23-szoros olimpiai bajnok elmondta, az ötkarikás játékokra való négyéves felkészülés szinte minden pillanata beleég egy sportoló agyába, ráadásul éppen ennek a végén jártak már, amikor megszületett a halasztó döntés.

"Ha velem történne ez, teljesen kiborulnék és összeroppannék a bizonytalanságtól. Az egész olyan lenne, mint egy rossz álom" - nyilatkozta a 2016-os riói játékok után visszavonult 34 éves klasszis.

Phelps hozzátette, most a mentális egészség a legfontosabb, hiszen egy ismeretlen helyzetben találta magát mindenki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?