Kulturális veszteségeink 76.

Kulturális veszteségeink 76.

Rengeteg háttérmunkás állása forog veszélyben a művészvilágban.

Üres színházak, bezárt mozik és koncerttermek, leállított filmforgatások, törölt fesztiválok. A koronavírus a kulturális szférát is hetek alatt lebénította. Nemcsak a művészek, előadók kerültek nehéz helyzetbe, hanem a háttérmunkások is: a szervezők, díszletépítő munkások, hangtechnikusok, biztonsági emberek – olyanok, akik nincsenek reflektorfényben, ezért kevesebben figyelnek rájuk, mint a művészekre.

Rengeteg állás forog veszélyben, ráadásul nehéz megjósolni, meddig tart e rendkívüli állapot. Ahogy azt sem tudni, miből pótolják kieső bevételeiket a szórakoztatóiparban dolgozók. A tavasz közeledtével sorra kezdődtek volna a szabadtéri rendezvények, melyek előkészítése több hónapja zajlott már, nem kevés anyagi ráfordítással. Ebben a szakmában ugyanis általában télen szerveznek, aztán nyáron és ősszel futnak be a bevételek.

Még nem tudni, hogyan alakul a nyári fesztiválszezon, egyelőre mindenki kivár, de sajnos fel kell készülniük a legrosszabbra is.

A június végére tervezett, legendás angliai Glastonbury Fesztivál lefújása semmi jót nem ígér, és láncreakciót indíthat el Európában.

A nyári könnyűzenei fesztiválokat ráadásul nem nagyon lehet őszre tolni, mint például a filmfesztiválokat, kiállításmegnyitókat, koncertturnékat vagy színházi bemutatókat, ezért nemcsak a kisebb fesztiválok mehetnek tönkre, hanem a legnagyobbak is.

A Rolling Stone magazin március első hetében arról írt, hogy a zeneipar máris milliárdos nagyságrendű pénzeket bukott el a hirtelen lefújt hosszabb turnék miatt. A „tolható” rendezvények szervezői és közreműködői sincsenek biztonságban, hiszen ősszel és télen akkora programdömping várható a nagyobb városokban, hogy bajosan verbuválnak mindenre megfelelő számú közönséget. A járványból (remélhetőleg) akkorra már kilábaló országok népe ráadásul sokkal óvatosabb lesz, nem biztos, hogy az emberek tömegbe vágynak majd, ahogyan az sem biztos, hogy a hatóságok engedélyezik a tömegrendezvényeket. De tegyük fel, hogy igen, és hogy egészségbiztonsági szempontból semmi akadálya nem lesz annak, hogy a kultúrára éhes fogyasztók végre kedvükre dőzsölhessenek.

Nos, ez is túlzott optimizmus, hiszen hiába karikázzák be a naptárukban az összes nekik tetsző programot, addigra már vélhetően mindenki annyira kiköltekezik, hogy bajosan lesz pénze szórakozásra. Főleg, ha a koronavírusjárvány miatt veszítette el az állását, vagy csak úgy maradhatott otthon, ha fizetetlen kényszerszabadságra vonul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?