Kotlebát és Blahát megint leszavazta a parlament

A többség betiltaná Kotleba pártját
Pozsony |

A szélsőjobboldali Marian Kotlebát (ĽSNS) és a kommunista rezsimet éltető Ľuboš Blahát (Smer) újfent nem választották meg a parlament bizottságainak élére.

Kotlebát pártja a katonai titkosszolgálatokat ellenőrző parlamenti bizottság élére jelölte, Ľuboš Blahát, a Smer listáján a parlamentbe jutott szélsőséges nézeteket hirdető politikust pedig az ember- és kisebbségjogi bizottság elnöki tisztségére jelölték. Mindkettőjük számára ez már a második kudarc volt, hiszen a törvényhozás alakuló ülésén, múlt héten pénteken, ugyanezen testületek élére jelölték őket, de akkor sem kaptak bizalmat. A kormánykoalíciós képviselők már korábban arról beszéltek, hogy a szélsőséges nézeteket valló jelölteket nem fogják támogatni.

A parlament mai, azaz keddi döntése értelmében az összeférhetetlenségi bizottságot Richard Raši (Smer) vezeti, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) döntéseit ellenőrző bizottság elnöke pedig Peter Žiga (Smer) lesz.

A parlamenti bizottságok elnökeit a képviselők titkos szavazás útján választják. A törvényhozásnak összesen 19 bizottsága van, ebből 12 élére kormánykoalíciós képviselő került. A maradék 7 bizottság vezetőjének tisztségén a két ellenzéki pártnak, a Smernek és az ĽSNS-nek kell osztoznia. Az ellenzéki vezetésű 7 bizottság között van az összes ún. ellenőrző jogkörrel rendelkező testület is. Így például a katonai vagy a polgári titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság is. A polgári titkosszolgálatokat ellenőrző bizottság élére még múlt héten pénteken Erik Tomášt (Smer) választották meg.

A törvényhozásban ma, azaz kedden letették esküjüket azok a képviselők, akik a miniszteri, vagy államtitkári tisztségbe kerülő, de korábban parlamenti mandátumot szerző kormánykoalíciós képviselők helyére ülhetnek be. Köztük van az OĽaNO listájának 54. helyéről induló albári illetőségű Cseh Péter is, aki az új parlament néhány magyar képviselője közül az egyik lett.

A parlament még ma, azaz kedden délután egy újabb ülést kezd. Ennek keretében holnap, azaz szerdán újabb kísérletet tesznek a két üresen maradt bizottsági elnöki hely betöltésére. Az újabb ülésre azért is szükség van, mert a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedésekről szóló három törvényjavaslatot gyorsított eljárásban még ma, azaz kedden délután meg szeretnék tárgyalni. A törvényjavaslatokat az igazságügyi, a munkaügyi és az oktatási minisztérium nyújtja be. Ezekben a kormányfő Igor Matovič (OĽaNO) által a járvány kezelése érdekében bejelentett intézkedések törvényi háttere szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?