Segít az idősek elszigetelése

kep
Pozsony |

Már több mint egy hete élünk a kormány szigorításait betartva, hogy minimalizáljuk a koronavírus terjedését. Milyen következményei lehetnek a tartós megszorításoknak? Mrva Marianna szociológust erről is megkérdeztük.

A szociológus szerint az emberek elkezdtek alkalmazkodni az új helyzethez, kevesebbet járnak ki, szájmaszkot viselnek; összességében tehát megfelelően reagáltak az emberek a kormány intézkedéseire. „Érvénybe lépett egy önvédő mechanizmus, melynek hatására a polgárok tiszteletben tartják azokat az autoritásokat, amelyeknek több információjuk van, mint az átlagembernek” – véli a szakember. Kiemeli azonban, hogy a pozitív példa minden irányból látható.

„A politikusok is szájmaszkot hordanak, akárcsak a médiában nyilatkozó orvosok. A társadalmi nyomás is erős: ha az emberek maguk körül azt látják, hogy mindenki maszkot hord, az őket is arra ösztönzi, hogy viseljék, akár a saját készítésűt is. Ehhez hozzájárul, hogy több helyen csak maszkban lehet felszállni a tömegközlekedési eszközökre, vagy néhány üzletbe nem lehet belépni, ha nem takarjuk el az arcunkat. Tehát az emberek viselkedését több tényező befolyásolja”

– magyarázza Mrva. 

A szociológus szerint a sok információ, a külföldi statisztikák és a betegek számának fokozatos növekedése is arra késztette az embereket, hogy tiszteletben tartsák az óvintézkedéseket. „A másik oldalon azonban meg kell említeni azt is, hogy pártállástól függetlenül megegyezés van abban a kérdésben, hogy a hazai egészségügy aluldimenzionált. Ezzel a legtöbb embernek már van valamilyen tapasztalata, s bizonyára senki sem akar a túlterhelt egészségügyre hagyatkozni” – részletezi a szabálykövetés lehetséges okait Mrva. 

És hogyan befolyásolhatja ez az idősebb emberek életét? „Az izoláció és a magányosság érzete tovább mélyülhet, ami a lelki egészségre lehet rossz hatással. Az éremnek azonban van másik oldala is: az, hogy kevés az idősek körében a fertőzött épp annak köszönhető, hogy nagy számban élnek egyedül és a társadalmi élettől viszonylag elkülönítve. Olaszországban és Spanyolországban, ahol az idősebbek társadalmilag aktív életet élnek, nagyobb a kockázata a fertőzésnek. Tehát ebből a szempontból a sokszor negatív következményekkel járó izoláció pozitívnak mondható” – mondja a szociológus, aki szerint a járványnak még sokáig érezhető lesz a hatása.

„Bekövetkezhet, hogy ezek után az emberek nagyobb mértékben fognak gondolni a saját jövőjükre. És most nemcsak az élelmiszerek felhalmozására gondolok, hanem arra, hogy jobban fel lesznek készülve az esetleges bevételkiesésre. Szerintem egy jó ideig így fognak gondolkodni az emberek”

– zárta a szociológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?