Kazahsztánban a karanténban lévők a minimálbérnek megfelelő havi juttatást kapnak

koronavírus

Kazahsztánban legkevesebb másfél millió ember részesül havi 42,5 ezer tenge juttatásban az új típusú koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli helyzet idejére – jelentette be hétfőn Kaszim-Zsomart Tokajev államfő.

A közép-ázsiai országban, ahol hétfőn 62 fertőzést tartottak számon, Tokajev elnök március 15-én vezette be a rendkívüli állapotot egy hónapra, március 19-én pedig a hatóságok úgy döntöttek, hogy Nurszultanban és Alma-Atában karantént rendelnek el.

A hatóságok emellett úgy döntöttek, hogy az iskolai szünet végeztével, április 6-tól az iskolák távoktatásra térnek át.

Az elnök szerint a karantén miatt csak Almatiban 266 ezerrel csökkent a vállalati dolgozók száma, a magánvállalkozók 80 százaléka állította le a munkát. A helyzet mintegy 500 ezer állampolgár pénzügyi helyzetére hatott kedvezőtlenül – mondta.

Ezért a forrásaiktól a rendkívüli helyzet miatt megfosztott emberek az intézkedés idejére havonta a minimálbérnek megfelelő, 42,5 ezer tenge juttatásban részesülnek – idézte az elnököt a sajtószolgálata.

A támogatásra a több mint 18 milliós lakosságból mintegy másfél millióan számíthatnak. Az elnök közölte azt is, hogy az üzleti szférában, így a kis- és középvállalatoknál is intézkedni kell a munkahelyek fenntartása és az elbocsátások elkerülése érdekében.

Tokajev utasította a kormányt is, hogy állítsák össze azon fontos termékek listáját, amelyeknek az árát az állam szabályozza. Közölte azt is, hogy a kazahsztáni vezetés 10 milliárd dollárt szánt a koronavírus elleni harcra.

A Független Államok Közösségén (FÁK) belül Örményországban a legaggasztóbb a járvánnyal kapcsolatos helyzet – közölte hétfőn Darja Simanovszkaja, az orosz egészségügyi minisztérium nemzetközi kapcsolatokért és tájékoztatásért felelős főosztályának igazgatója az orosz felsőház külügyi bizottságának ülésén.

Simanovszkaja elmondta, hogy a múlt héten videokonferencián vitatták meg FÁK-beli kollégáikkal a  helyzetet. Gyakorlatilag mindenütt van fertőzés, de a legsúlyosabb a járványhelyzet Örményországban, ahol az egészségügyi személyzet túlterheltsége jelent komoly gondot.

Tigran Avinján, az örményországi rendkívüli állapotért felelős miniszterelnök-helyettes betiltotta az orosz, az európai uniós, az amerikai és más, a koronavírus által leginkább sújtott országok (közöttük Irán, Dél-Korea, Kanada, Japán, Georgia és Izrael) állampolgárainak beutazását – közölte hétfőn Avinján sajtószolgálata.

A Johns Hopkins egyetem legfrissebb adatai szerint Örményországban 194 fertőzöttet tartanak nyilván, ismert haláleset eddig nem történt, két ember gyógyult meg a betegségből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?