Gyorstesztet fejlesztett ki egy amerikai cég, háromnegyed óra alatt kimutatja a koronavírust

koronavírus

Gyorstesztet fejlesztett ki a koronavírus okozta fertőzés kimutatására egy amerikai cég, és sürgősségi eljárásban már meg is kapta az engedélyt a forgalmazásra az amerikai hatóságoktól.

A molekuláris diagnosztikai eszközök fejlesztésével foglalkozó Cepheid vállalat a közleményében arról tájékoztatott, hogy az engedélyeztetett gyorstesztjével 45 perc alatt kimutatható a fertőzés.

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszeripari felügyelet által engedélyeztetett gyorsteszt a vállalat által gyártott GeneXpert automatikus elemzőkészülékkel végezhető el, és használata nem igényel különösebb szaktudást az orvosoktól. A gyorstesztet a jövő héttől kezdik forgalmazni - közölte a vállalat.

A Cepheid szerint az egyesült államokbeli kórházaknak mintegy 5 ezer GeneXpert elemzőkészülékük van, világszerte pedig 23 ezret használnak.

Jelen pillanatban az Egyesült Államokban használt tesztekkel egytől négy napig tart a fertőzöttség kimutatása

Kína az elmúlt napokban több európai országnak szállított gyorsteszteket, a sajtóban megjelent információk szerint ezek fél óránál rövidebb idő alatt jelzik, hogy fertőzött-e az illető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?