Koronavírus – Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

Koronavírus – Elhalasztották a budapesti vizes Európa-bajnokságot

A vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) elhalasztotta a budapesti kontinensviadalt.

A LEN pénteki közleménye szerint az úszók, szinkronúszók, nyíltvízi úszók és műugrók május 11-24-re tervezett versenyét augusztus 17. és 30. között rendeznék meg.

Paolo Barelli, a LEN elnöke jelezte, a magyarországi szervezőkkel megállapodtak, május végén, június elején tárgyalnak arról, hogy az új időpontban sor kerülhet-e az eseményre.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, Budapest továbbra is elkötelezett az Európa-bajnokság mellett, a kontinensviadal – amelyet 1926-ban éppen a magyar fővárosban rendeztek meg először – minden szezon egyik csúcspontja.Hozzátette, türelmesnek kell lenni és fontos, hogy az európai helyzet rendeződjön, ugyanis az Eb elképzelhetetlen a szurkolók nélkül, akik rendre megtöltik a Duna Arénát, az általuk létrehozott varázslatos légkör pedig a védjegye lett a budapesti versenyeknek.

Szabó Tünde megjegyezte, a vizes sportok képviselőit rendkívül komolyan sújtotta a koronavírus-járvány, ugyanis a korlátozott medencehasználat miatt nem tudnak megfelelően felkészülni.

A LEN a tervek szerint a masters Európa-bajnokságot – amely eredetileg május 24-én kezdődött volna – is megrendezné, ennek időpontját később jelentik be.

A jegyvásárlását mindaddig felfüggesztik, amíg nincs meg a versenyek új dátuma. Ekkor a korábban az eseményre jegyet váltott belépők az új menetrend szerint lesznek érvényesek, így például az eredetileg a május 16-i (szombat) úszódöntőkre szóló jegyek a módosított időpont hatodik versenynapjának úszódöntőire, ugyanazon versenyszámokra, ugyanazon szektor/sor/székszámra lesznek felhasználhatóak.

Mindazon jegytulajdonosoknak, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak majd ellátogatni az új időpontra kijelölt versenyekre, az esemény hivatalos jegyértékesítő partnere, az Eventim visszatéríti a jegyek (banki jutalékkal csökkentett) árát. Ezen igényüket a végleges dátum kihirdetését és a jegyértékesítés újraindítását követően a jegyvásárlók az info@tex.hu elérhetőségen tudják majd jelezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?