Sok mindent nem értek

Az utóbbi hetekben történtek dolgok, amiket nem értek. Közvetlenül a parlamenti választás után több ismert szlovák közszereplő nyilatkozta, mekkora baj meg kár, hogy nincs magyar párt a parlamentben. Nem értettem ezt, mert egyesek maguk is tettek azért, hogy ne legyen.

Például volt, aki ősz óta folyamatosan kimutatta, hogy sem a Híd, sem az MKÖ nem fog bejutni, ráadásul mindkét párt támogatottságát félremérte, amivel biztosan sok magyar szavazót befolyásolt. Aztán volt, aki a kampány során azt nyilatkozta, hogy a kitűnő kisebbségi programmal rendelkező szlovák pártok is kellőképpen tudják érvényesíteni a magyarok érdekeit. De leginkább azt nem értettem, hogy az a két ember, akit magam is személyesen ismerek, most miért sajnálkozik folyamatosan a magyarok elbukásán, mikor ide s tova harminc éve ritka találkozásaink során minden egyes alkalommal nekem szegezték a kérdést, hogy mi akar lenni ez a nacionalizmus, amit a magyar párt(ok) képvisel(nek).

Aztán jött a vírus. Nemrég írtam a Kínából hazaérkezett és önkéntes karanténba vonult lányról. A barátnője, aki vele együtt jött, jót röhögött ezen, mert ő még véletlenül sem zárkózott be, két nap múlva bulit csapott a barátaival. Nem értem az ilyen embereket. S nem értem azokat sem, akik orvos létükre képesek úgy kimenni az emberek, mi több, a páciensek közé, hogy potenciális vírushordozók, hiszen vagy ők, vagy valamelyik családtagjuk Olaszországban járt. De nem értem azt sem, hogy milyen célt követtek azok az állami segítséggel Magyarországról hazatranszportált atyámfiai, akik elszöktek a kötelező karantén elől.

Aztán nem értem Von der Leyen asszonyt, aki pár napja még kikelt magából egyes európai államok ellen, mert mertek a saját államhatáraikról maguk dönteni, s azt sem értem, most meg miért beszél arról, hogy a politikai vezetők alábecsülték a vírust. Azt sem értem, hogy a jövendő miniszterelnök és sleppje, akik közül egyikre sem szavaztam, de a választás után úgy gondoltam, kapnak tőlem is esélyt, miért acsarkodik még most is, ebben a krízishelyzetben is Pellegrini miniszterelnök ellen, aki a vírust nem alábecsülve más európai kormányfőknél hamarabb vezettette be a szükséges óvintézkedéseket.

De nem értem azokat az orvosokat, nővéreket, gyógyszerészeket, sofőröket, futárokat, eladókat, postásokat és még sok mindenki mást sem, akik nem kukacoskodnak, nem vádaskodnak, nem hibáztatnak mindig másokat, nem okoskodnak, hanem teszik a dolgukat. A polgármestereket sem értem, akik megszervezték a rászorulók megsegítését. S végképp nem értem azt a sok nőt, akik megértették, hogy az védőmaszk most egész Európában hiánycikk, hogy e téren nincs segítségnyújtás meg szolidaritás, s ezért önerőből nekiálltak maszkokat varrni. Ráadásul sokaknak ingyen osztogatják. Nem értem!

Vagyis értem. Az egyik oldalon kétszínűség, felelőtlenség, önzés, gyűlölködés. A másik oldalon kötelességtudat, emberség, segítőkészség.

Most látható igazán, hogy milyenek vagyunk.