Kamionok blokkolják az autópályákat Pozsonyban

kamionok dugó
Pozsony |

Pozsonyban jelenleg kamionok blokkolják a D1-es, D2-es és D4-es autópályák összes sávját, akadályozva a közlekedés többi résztvevőjének, köztük a mentőautók, tűzoltóautók haladását is. „Teljesen elzárják az utakat, és ellehetetlenítik a fővároson való átjutást” – figyelmeztetnek a pozsonyi rendőrök a közösségi hálón.

A rendőrség felszólította a kamionsofőröket, hogy tartsák be a közlekedési törvényt, csak az autópályák jobb sávját használják és tartsák tiszteletben a rendőri utasításokat is. A rendőrök a rendkívüli helyzetre való tekintettel az utasítások ignorálása esetén el fogják venni a jogosítványokat. Az RTVS arról tájékoztatott, hogy a D1-esen Szenc (Senec) és Pozsony között a személyautók legalább 30 percig várakoznak, és csak a bal sáv járható.

Lucia Mihalíková, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője elmondta: a kamionok torlódása a Dunacsún (Čunovo) – Rajka határátkelőn bevezetett intézkedésekkel magyarázható. „A sofőröket felszólítjuk, hogy kerüljék a D2-es autópálya Stomfa (Stupava) és Pozsony közötti szakaszát, és inkább az első- és másodrendű utakat használják, illetve a Lamačská és a Jána Jonáša utakat” – tette hozzá.

Azokat a sofőröket, akik a D1-es autópályán közelítik meg a fővárost, arra kérik, hogy Szencnél lassítsanak. A személyautók csak a bal sávban haladhatnak. „Az Aranyhomok felé nyitva lesz a kijárat” – közölte Veronika Slamková, a kerületi rendőrkapitányság másik szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?