Csodák márpedig vannak

A kilencvenes évek elején vagyunk, amikor egy fogadóirodában állást kapni igazi vágyálom volt sok lézengő, sült galambra váró fiatal számára. Főhősünk, Gábor úgy érzi, megfogta az isten lábát, amikor megürül egy hely az általa gyakran látogatott irodában, de csak ideig-óráig élvezi ezt a munkát, mert egyre inkább úgy érzi, valami hiányzik az életéből ahhoz, hogy boldog lehessen. Egy nap aztán betoppan egy idős hölgy, és megteszi a teljes argentin bajnokságot. Azt mondja, a férje tippjeit játssza meg. Nem nyer, de felkelti Gábor érdeklődését. A fiatalember nyomozni kezd a néni után, megtudja, hogy fiatalasszonyként kivándorolt Argentínába, és nemrég költözött haza szülővárosába, ahol viszont szinte senkivel sem érintkezik.

Gábor is magányos, nemrég halt meg a nagyanyja, az egyetlen személy, akihez igazán ragaszkodott. Egyre többet gondol a nénire, virággal várja a fogadóirodában a megszokott időben, úgy érzi, a nagymamája helyett őt küldte neki az ég. A szimpátia kölcsönösnek bizonyul: Lisa néni megnyílik, belekezd az élettörténetébe, hetente újabb fejezeteket oszt meg a fiúval. Gábor pedig, akivel addigi élete során semmi izgalmas nem történt, mohón issza a szavait. Aztán egyszer csak vége szakad a mesének, Lisa néni kómába esik, élet-halál közt lebeg. Gábor azonban nagyon kíváncsi a történet folytatására, ezért elhatározza, hogy Argentínába utazik, hátha többet is megtudhat Lisa néni és férje, Gustavo bácsi életéről, mint amennyit lehetősége volt hallani...

De hogyan boldogul spanyoltudás és helyismeret nélkül? Nos, megannyi szerencsés véletlennek köszönhetően sokkal többet talál, mint amennyire számított. Azért utazik el, hogy lezárjon valamit, ehelyett elkezdődik egy új fejezet az életében.

Ezt a könyvet egy negyvenes éveinek közepén járó ember írta, aki nem nevezhető írónak, bár 1993 óta jelentek meg cikkei, interjúi különböző lapokban. Álnév mögé bújik, első regényének borítóján a Rodnas Principe név virít, de mi tudjuk róla, hogy losonci származású, és Princz Sándor néven anyakönyvezték. Az egykori Heti Ifi olvasói talán még emlékeznek rá, a többiek meg úgyis elsősorban a történetre kíváncsiak, nem pedig a szerzőre, úgyhogy ennél többet nem is mondunk róla. Az egyes szám első személyben elmesélt sztori pedig tényleg magával ragadó, egyszerre hihető és hihetetlen, realista és meseszerű, önéletrajzi ihletésű és kitalált. Van benne például szerelem első látásra, amely – csodák csodája – viszonzásra talál. Megtudhatjuk azt is, milyen nehéz új életet kezdeni a világ másik felén, egy ismeretlen városban, és mekkora változást hozhat az ember életébe egy-egy szerencsés döntés. Például az, hogy felsegít valakit az utcán és eltámogatja oda, ahova az illető menni akar, vagy hogy talál egy érmét a nagymama házának a padlásán, és nem dobja ki a többi kacattal együtt, hanem zsebre vágja. A végén pedig akkora csattanó vár ránk, hogy beleszédülünk.

Akit nem zavar az olykor pongyola fogalmazás, a stilisztikai ügyetlenségek, az itt-ott döccenő mondatok, az erőltetett dialógusok, az kitűnően fog szórakozni. A finnyás irodalmárok kedvéért pedig megismétlem, hogy első kötetről van szó, amely mindezek ellenére tele van bájjal, finomsággal, szeretetéhséggel. Ki ne érezte volna már, hogy üres az élete, hogy nem jut egyről a kettőre, vagy hogy kisiklik a kezéből, amit épp megszerzett? És ki nem várt még a csodára, amely talán közelebb van, mint hinnénk?

Rodnas Principe: Az idős hölgy – Evita ajándéka
Papírusz Book Könyvkiadó, 2019
268 oldal