Kevesebb utas, több vonat Pozsony és Komárom között

RegioJet
Pozsony/ Dunaszerdahely/ Komárom |

Ritkábban járnak a RegioJet Pozsony – Dunaszerdahely – Komárom vonalon közlekedő vonatai, de a társaság több szerelvényt indít – így próbálják megelőzni, hogy túlzsúfoltak legyenek a járatok.

A cseh magán közlekedési vállalat a hétvégén módosította a menetrendet. Pozsony és Dunaszerdahely között óránként, a főváros és Komárom között körülbelül kétóránként indítanak szerelvényeket. Hétköznapokon és hétvégén is ugyanaz a menterend érvényes. Pozsonyban a főállomáson, Dunaszerdahelyen és Komáromban is csak az üvegfallal védett jegykiadó ablakoknál válthatnak jegyet az utasok a társaság szerelvényeire. A közösségi portálon azt írták, hogy módosítják majd a nyitvatartást, erről bővebb információt azonban egyelőre még nem adtak. A társaság elsősorban itt kommunikál az ingázókkal, ezért arra kérik őket, hogy kövessék a frissülő információkat. A szerelvényeket fertőtlenítik, de felhívják az utasok figyelmét arra, hogy védőmaszkban utazzanak, vagy takarják el az arcukat sállal. „Kérjük, mérlegeljék, hogy vonattal kell-e utazniuk. Ha lehetőségük van arra, hogy autóval induljanak útnak, akkor az jelenleg értelmesebb választás lehet” - jegyezte meg a társaság.

A RegioJet igyekszik megvédeni az alkalmazottait is, bár azt írják, az elmúlt napokban egyelőre sikertelenül próbálnak szájmaszkot szerezni a jegyellenőröknek. A nagyobb távolságtartás érdekében csúcsidőben több szerelvényt indítanak. Komáromból 4.29-kor, 5.48-kor, valamint Dunaszerdahelyről 5.39-kor, és 6.50-kor emeletes szerelvény indul a fővárosba, Pozsonyból pedig délután 4-kor, 5-kor és 6-kor szállhatnak fel az emeletes vonatra az utasok. A déli vonalon egyébként látványosan csökkent az utasok száma. A korábbi több száz helyett most van, hogy egy tucat ember száll le a vonatról Dunaszerdahelyen. Az állomások melletti parkolók is üresek. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?