Egy év kihagyás után BASF Fesztivál Nyitrán

BASF

Egy éves kihagyás után a BASF ismét nagyszabású konferenciát szervezett Kassán és Nyitrán is, ahol a cég képviselői sok újdonságról tudtak beszámolni. A rendezvények egy fesztivál hangulatában zajlottak, minden résztvevő az értékes ajándéktárgyak, no meg a hasznos információk mellett egy mini Oscar-szoborral is hazatérhetett.

Az egyéves szünetre azért került sor, mert két évvel ezelőtt a BASF átvette a Bayer néhány akvizícióját, és a szünet alatt felkészült arra, hogy újdonságaival „berobbanjon” a piacra. A január 30-i nyitrai BASF Fesztivált Johannes Weimer, a BASF csehországi és szlovákiai regionális menedzsere nyitotta meg, aki elmondta, nehéz évre számíthatunk idén, hiszen bonyolítja a növényvédelmet az az uniós intézkedés, amely megtiltja néhány hatóanyag alkalmazását. A BASF természetesen felkészülten várja a változásokat, hiszen portfóliójában megtalálhatók olyan készítmények, amelyek képesek helyettesíteni a „kiesett” hatóanyagokat és komplex védelmet nyújtanak a növényvédelmet illetően.

„Újdonságot tudunk felmutatni a csávázásnál, a digitális eszközöknél, a jövőben pedig trágyázással is foglalkozni szeretnénk, amelynek korszerű kifejlesztésébe szintén sok energiát fektettünk. A vegyszerek mellett már vetőmagot is kínálunk. Górcső alá vettük portfóliónkat, és megvizsgáltuk, mi az, amire a gazdának szüksége van ahhoz, hogy ne csak ma, hanem a jövőben is sikeres legyen, így állítottuk össze kínálatunkat. Célunk, hogy még jobban kombináljuk az innovatív technológiákat, hogy még biztonságosabbá, még effektívebbé tegyük a termelést” – szögezte le Johannes Weimer.

Johannes Weimer előlegezte továbbá, hogy a konferencián szó lesz a „fenntarthatóságról” is, és ez valóban így is volt, hiszen a későbbiekben erről egy rövidfilmet tekinthettek meg a résztvevők. A témával azért is kell foglalkozni, mert ez az egyetlen bolygónk, ahol élhetünk, ezért mindent meg kell tenni védelmében. A természeti forrásokat célzottan és észszerűen kell kihasználni. A mezőgazdaság pedig az az ágazat, amely a legközvetlenebb módon kapcsolódik a természeti forrásokhoz. A mezőgazdásztól egészséges, észszerű és felelősségteljes hozzáállást várnak el a természeti kincsek védelmében, amelyben elsődleges szerepe van a talajvédelemnek. A BASF már több mint 100 éve áll a mezőgazdászok rendelkezésére, hogy innovatív termékeivel a lehető legjobb megoldásokat kínálja, amelyek felelősségteljes hozzáállást is biztosítanak az ember, állat és környezet védelmében is. A BASF ezen belül foglalkozik a biodiverzitás, a víz- és az emberi egészség védelmével, valamint a környezetbarát csomagolással is.

(czm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?