Emlékképek a Medikus-kertből

Március 15-e a Petőfi-szobornál

Nem a világ legfestőibb parkja, de a pozsonyiak számára több mint szép. Tetszik a turistáknak is, akik itt pihennek meg egy kiadós városi séta után, szeretik a belvárosiak, az egyetemisták és különösen a gyerekek.

Óvodásként vittek egykor nap mint nap a Medikus-kertbe, ahol vagy a vizet sosem látott gyerekmedencében fogócskáztunk, vagy a játszótéren másztuk meg a nagy kopott létrát. De a legszívesebben egy óriásira nőtt bodzafa odújánál gubbasztottunk, földből, sárból, kövekből főzve imaginárius levest a babáknak.

A hattyús szökőkút

A régi bodzafa helyén ma harmadmagával egy magnólia terebélyesedik, melyeknek csodájára járnak virágzáskor az emberek. Eltűntek a nagy gesztenyefák is, csak egy pár maradt mutatóba azokból, amelyek a park sétányát övezték, még amikor Esterházy gróf sétált az árnyékukban az 1780-as évek derekán. A gróf Johann Nepomuk Gobert d’Aspremont-Lyndentől vette meg a parkot a hozzá tartozó késő barokk stílusú kastéllyal együtt, amelyet, mint az Mária Terézia idejében divatban volt, a királyi kamarás és felesége nyári lakként használt. Nem élvezhették igazán az ittlétet, mert elég hamar túladtak rajta. A 19. században a Jankovits család vette meg az ingatlant, majd 1862-ben Schiffbeck Károly tulajdonába került. Sokáig Schiffbeck-palotának és Schiffbeck-kertnek is hívták a birtokot, amelyet azonban a derék pozsonyi üzletember nem tudott fenntartani, és emiatt hanyatlásnak indult. Állítólag elajándékozta a parkot, amelyet aztán a szomszédban alapított orvosi egyetem használt, és tőle kapta új nevét.

Nyár vége a Medikus-kertben. Háttérben az Aspremont-palota, a pozsonyi Orvosi Egyetem dekanátusának székhelye.

Mindenki parkja lett a szocializmus idején a Medikus-kert, ide járt a város apraja-nagyja, s igazán akkor sem tudták, akarták rendben tartani. 1984-ben bezárták, az anyukák a babakocsikkal kiszorultak a közeli András-temetőbe, ott sétálgattak, pihentek a nyugdíjasok, ott rótták vállalt köreiket a futók is. Jó egy évig csak a kerítésen át kukucskáltunk a parkba, s találgattuk, vajon mit csinálnak, milyen csodát várhatunk. Fokozatosan szépítgették az utacskákat, sétányokat (melyek itt-ott morzsolódtak, mert kispórolták az anyagot), zöld pázsitot és szökőkutat is kapott a kert. Pavol Mikšík négy bronz hattyúját 1986-ban állították fel, azóta előtte fényképezkednek a menyasszonyok vőlegényükkel, azóta dobálják a hattyúk medencéjébe a kicsik az apró kavicsokat, mert az nagyon jó szórakozás, csak a parkőr meg ne lássa. Lehet napozni, futkosni a fűben, lehet pihenni, hintázni, csúszkálni, labdázni, de emlékezni is.

Itt, a szép parkban kapott végre méltó helyet Petőfi Sándor márványból készült szobra, Radnai Béla szobrászművész alkotása, amely megannyi megpróbáltatáson esett át. Mielőtt lezárták a szobor előtti „kiskertet”, a kicsik szívesen tértek be a már tiltott zónába játszani, megnézni közelebbről, mit rejteget. Kérdezgették is, ki az a bácsi a karddal, és miért van itt, és miért kerítették el. Március 15-én azonban kicsik és nagyok előtt mindig, minden évben megnyílt a kiskapu, hogy az ünneplők elhelyezhessék a szobornál a koszorúkat, és énekkel, beszédekkel emlékezzenek egy régi forradalom kezdetére. Idén minden más lesz. Ha mégis kimegyünk a most bezárt parkhoz, akkor ott, ha nem akkor legalább itt, egy fényképpel, egy emlékképpel idézzük fel a Medikus kerti márciusi ünnepeket.

Sétányok, fasorok, pázsit.

Egyébként tavasszal a legszebb a pozsonyi belvárosi park, amikor virágzik a magnólia, a fűben nyílnak az apró százszorszépek, s a pici kávéház teraszán is lehet üldögélni, amikor a gyerekek már fagyiért könyörögnek, amikor a magyar ovisok délután szüleik kíséretében újra összejönnek, és gondtalanul futkosnak, játszanak és kipirultan, eszeveszettül kiabálnak.

A múltkor láttam két kislányt egy nagy fa odújánál gubbasztani. Talán ők is imaginárius levest főztek a babáknak… 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?