Kočner öt bírója rács mögött maradhat

A bírókat még csütörtökön szállították az Alkotmánybíróságra Kassán ⋌(Németi Róbert felvétele)
Kassa |

Az Alkotmánybíróság döntése nyomán az őrizetbe vett 13 bíró közül nyolcan szabadlábon védekezhetnek, öt személy, köztük Monika Jankovská, a Smer volt igazságügyi államtitkára, azonban vizsgálati fogságban maradhat. Arról, hogy valóban rács mögött maradnak-e, szombaton dönt a Specializált Büntetőbíróság.

Az Alkotmánybíróság (AB) elnöke, Ivan Fiačan csütörtökön éjjel tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a taláros testület egyetért öt bíró előzetes letartóztatásba helyezésével. Így Monika Jankovská volt smeres igazságügyi államtitkár, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírónője; Eugen Palášthy, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírója; Denisa Cviková, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírónője, az igazságügyi minisztérium egykori magas beosztású tisztségviselője; Zuzana Maruniaková, a Pozsonyi V. Járásbíróság bírónője, Jankovská egykori minisztériumi irodájának vezetője és Richard Molnár, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírója őrizetben marad. Közülük többen is kommunikáltak Marián Kočnerrel, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozóval.

Homályos AB-döntés

Nem világos azonban, miért döntött az AB úgy, hogy csak a fent említett 5 bíró őrizetben tartásába egyezik bele. „A főügyész indoklása nem volt elég meggyőző” – mondta az AB elnöke arról a 8 bíróról, akit szabadon engedtek. Nem akarta azonban részletezni, melyek voltak a döntés pontos okai. Az AB ugyanis a döntését elvben nem alapozhatja a gyanúsítottak ellen felhozott vádakra. A törvényszék csak arról dönthet, hogy a bűnüldöző szervek megfelelően jártak-e el. Arról, hogy az érintett bírók elleni vádak indokolják-e az őrizetben tartást, a Speciális Büntetőbíróság szombaton dönt. Fiačan elmondta, az összes alkotmánybírót magába foglaló plénum titkos szavazással döntött arról, ki maradhat fogságban és kit engednek el. Nem akarta azonban nyilvánosságra hozni, hogy az egyes meggyanúsított bírók esetében a 13 tagú AB plénumában milyen arányban oszlottak meg a szavazatok. Az Alkotmánybíróságnak tagja többek közt az a Mojmír Mamojka korábbi smeres parlamenti képviselő is, aki maga is kommunikálhatott Kočnerrel.

Nyolcan hazasétálhattak

Az AB döntése nyomán a szerdán letartóztatott 13 bíróból nyolcan tehát szabadlábon védekezhetnek. Köztük Katarína Bartalská, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírónője, akit Vladimír Sklenka bíró vallomása szerint Kočner egy márkás női táskával fizetett le. Sklenka vallomásainak részleteit a Denník N hozta nyilvánosságra. Ugyancsak szabadon távozhatott a cellából Andrea Haitová, Jankovská testvére, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírónője, Jarmila Urbancová, a Legfelsőbb Bíróság alelnöke, aki Sklenka állítása szerint a Technopol-ügyben 30 ezer eurós kenőpénzt ajánlott fel neki. Sklenka a közelmúltban döntött úgy, hogy együttműködik a hatóságokkal, és vallomást tett. Ebben azt állítja, hogy a bírók kenőpénz ellenében többek közt a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt Kočner utasításait követték. A bírókat korrupcióval, a bíróság függetlenségébe való beavatkozással és az igazságszolgáltatás akadályozásával, Kočnert pedig kenőpénz adásával gyanúsítják.

Az ügyben további négy személyt is gyanúsítanak. Miriam Repáková korábbi bírónő, Ladislav Mojžiš vállalkozó, Miroslav Mojto ügyvéd és Eva Timár Myjavcová ügyvédnő ellen is büntetőeljárás folyik. A Speciális Büntetőbíróság, a kisgyermekes Myjavcovát kivéve, az ő vizsgálati fogságukról is dönteni fog.

Kollár neve is felmerült

Sklenka a vallomásában arról is beszélt, hogy Boris Kollár, a Sme rodina elnöke korábbi üzlettársától 40 ezer eurós kenőpénzt kapott, amely fejében egy értékes pozsonyi épületről szóló bírói ítéletet kellett befolyásolnia. Kollár tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz. A Sme rodina vezetője egyébként jól ismerte Kočnert, egyfajta megnemtámadási szerződést kötöttek.

Sklenka vallomásában részletesen leírta, hogyan működött a kenőpénzek felkínálásának és elfogadásának rendszere. Ő maga összesen 170 ezer euró kenőpénzt fogadott el. Sklenka félt ennyi pénzt magánál tartani, ezért Kočnernél helyezte el. Elmondta, a legtöbb bíró a készpénzt otthon vagy egy másik személynél tartja.

(Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?