Megverték Jozef Kuciakot, Ján Kuciak testvérét

k

Jozef Kuciakot és barátait megverték – az esetről a Facebook-oldalán tájékoztatta ismerőseit.

Szombaton meglátogattuk az egyik barátunkat. Hazafelé megálltunk egy kis vendéglőnél, hogy cigarettát vegyünk. Az egyik barátom kiszállt az autóból, a többiek bent maradtak. Amikor visszatért, közölte, hogy a vendéglő zárva van, az ott dolgozó nő már nem szolgálta ki őt, mivel a kassza zárva volt. Azt tanácsolta, hogy az egyik benzinkúton álljunk meg. Ekkor lépett az autóhoz egy támadó, és megütötte a barátunkat, akinek ettől felszakadt a szemöldöke és vérezni kezdett. Egy ismeretlen férfi elhúzta a támadót, ekkor bementünk a vendéglátóba, hogy szalvétát kérjünk a vérzés miatt. Ekkor újra megjelent a támadó, de már fegyverrel. Mivel a barátunk nem akart semmilyen problémát, nem hívtunk rendőrséget, jobbnak láttuk, ha elhagyjuk a helyszínt, ezért beültünk az autóba és elmentünk. Körülbelül 3 perc után két autó jelent meg mögöttünk, az egyik elénk vágott, a másik mögénk állt. Már csak arra emlékszem, hogy kirángatnak az autóból minket és arra, hogy megvertek. Aztán rendőrök, mentők és kórház.

– írja Jozef Kuciak a Facebook-oldalán. Kuciak azt is megemlíti, hogy később a fegyveres támadó jelentette fel őket, feltehetően ezt érezte az egyetlen opciónak, hogy megússza erőszakos tettét.

Egyesek szerint ezen a környéken mindennapos az ilyen, naponta 7-8 ilyen eset az átlag. Hát pedig ennek nagyon nem kéne mindennapos dolognak lennie.

Kuciak megköszönte a támogatást az embereknek, arra kéri őket, hogy ha valaki többet tud az elkövetőkről, jelezzék azt a rendőrségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?