VERSEK ÉS ARCOK: Mi marad?

Mayer Éva

Versek és arcok sorozatunkban olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás.

A somorjai származású Munkácsy-díjas képzőművész, Mayer Éva a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett képgrafika és vizuális nevelőtanár szakon. Öszöndíjas képzésen multimédiát tanult az írországi Corkban és festészetet Prágában. Budapesten szerezte meg a „Doctor of Liberal Arts” (a szabad művészetek doktora) fokozatot, amely a PhD megfelelője a művészeti képzésben. Idén nyáron immár tizedik alkalommal szervezi a DUNART.COM Somorjai Nemzetközi Művésztelepet. A Budapesti Metropolitan Egyetem média design szakán főiskolai docens.  

„Az utóbbi időben egyre közelebb kerül hozzám a kortárs költészet. Jobban érzem a képzettársításokat,  szimbólumokat, szinte ugyanúgy működik az alkotási folyamat, mint a képzőművészetben. Szimbólumokat helyezünk egymás mellé, megpróbáljuk megtalálni a színek vagy formák arányait. Más az eszköztárunk, de ugyanúgy gondolatok, érzések közvetítésére törekszünk. Például nagyon megérintettek Áfra János versei. Személyesen is találkoztam vele pár éve Debrecenben, kaptam tőle egy kötetet, amelyet szinte egy ültömben végigolvastam” – meséli a művész, aki alkotásaiban folyamatosan határokat feszeget, illetve különböző képzőművészeti műfajokat kapcsol össze.

„A somorjai művésztelepre is szoktunk hívni költőket, írókat, akik beszélnek munkamódszerükről, felolvassák műveiket, könyvbemutatót tartanak, inspirálva ezzel a képzőművészeket is. És nyilván fordítva is működik a dolog. Múlt szeptemberben a Pozsonyi Magyar Intézetben volt egy közös rendezvényünk budapesti irodalmárokkal, akik a művésztelepen született alkotásokra reflektálva írtak haikukat. Ezeket aztán szlovákra is lefordíttattuk, nagyon jól fogadta őket a közönség. Folytatást is tervezek, szeretném, ha a jövőben szorosabban összekapcsolódna a művésztelepen ez a két műfaj. Már csak azért is, mert az emberek egy része ugyanúgy értetlenül áll a kortárs képzőművészet előtt, mint a kortárs versek előtt. Ha hidat képezünk a kettő között, talán könnyebben átsétálnak rajta az egyik művészeti ágból a másikba. A szöveg segítheti a vizuális kódok megfejtését. Én is gyakran beépítek rövid szövegeket a munkáimba, részben azért, hogy támaszt adjak a befogadó számára. És nem szeretem, ha egy képzőművész nem ad címet az alkotásának, mert szerintem ezzel magára hagyja a nézőt.”

Mayer Éva ezúttal egyik kedvencének versét választotta, akit a nagyközönség kizárólag meseíróként ismer. Talán nincs is olyan magyar ember, akinek ne lett volna annak idején kedvence Süsü, a sárkány, Pom Pom, a legkisebb Ugrifüles vagy a Keménykalap és krumpliorr szereplői. Csukás István azonban egészen különleges hangulatú „felnőtt” verseket is írt. A hová tűnt húsz kiló címűben egyszerre van jelen a humor és a létfilozófia, ami jellemző Csukás költeményeire.

Érdekes

Csukás István

Hová tűnt húsz kiló

Hová tűnt húsz kiló Csukás István,
egy éve még megvolt, fénykép van róla,
ennyin már érdemes eltöprengeni, hús
a húsomból: mennyországba vagy pokolba?

Mert az is egy nagy kérdés, a legnagyobb:
vajon ment vele arányosan ugyanannyi lélek?
És honnan hiányzik, ha hiányzik,
hogyan mérjem meg, hol van az a mérleg?

És ami eltűnt, hús és lélek, ugyan
a jobbik részem volt vagy a rosszabbik,
fölösleges volt és azért tűnt el, netán
aki itt maradt, én vagyok fölösleges itt?

Én voltam az a húsz kiló is, hiszen        
amit megettem, magammá változtattam át!
De most mi történt, ami tőlem elvette,
az micsoda és mivé hizlalja magát?

A semmi dagad és felcsinált hasában
ott kucorog ez a bizonyos húsz kiló,
várva, hogy végleg megszűnjön, e fordított
születésre e felnőttből készült embrió?

Így múlok el, részletekben, kilónként?
S míg élek, beszélhetek-e múlt időben
magamról? Abbahagyom, még belezavarodom,
mert amúgy maradt ám belőlem bőven! 

„A költő két héttel ezelőtti halálával természetesen ez a vers is átértékelődik, de én még mindig nem tudok múlt időben beszélni róla, annyira közel áll hozzám a tiszta, gyermekien őszinte személyisége, és annyira váratlanul ért az elvesztése. Csak úgy áradt belőle a pozitív energia és az életszeretet. Még akkor is, amikor saját gyötrelmeiről, betegségeiről, fizikai megpróbáltatásairól írt verset. Kevesen beszélnek nyíltan ezekről az intim dolgokról, mert nem akarnak gyengének tűnni. Még kevesebben vizsgálják magukat öniróniával. Csukás a halálról is képes humorosan írni, és úgy világít rá súlyos kérdésekre, hogy az olvasó egyszerre mosolyog és tépelődik rajtuk, felrázza saját magát a letargiából, amelyet a szomorú, vagy kellemetlen téma okoz neki.”

Fontos megemlíteni, hogy Mayer Évának „családi vonalon” is van kapcsolata a költővel. Öccse, Mayer József gordonművész olyan zenekarban bőgőzik, amely egy koncertnyi Csukás-verset megzenésített. Személyesen ismerték a mestert, akinek nagyon tetszettek ezek a dalok, és a pár éve készült életrajzi dokumentumfilmjében is említi a Bettika Quintettet.

„E hét szerdáján megható verskoncerttel búcsúztatták Csukás Istvánt a budapesti Nyitott Műhelyben. Többször láttam azt a műsort, és magát a zenekart is nagyon szeretem. Nyugat-Szlovákiában sok helyen felléptek már, a művésztelepünkön is zenéltek párszor. Több formációban működnek, öten, négyen, hárman, néha vokalistákkal vagy háttérvetítéssel. Most például a mi média dizájn szakos diákjaink készítenek nekik vizuális háttereket.”

Csukás István és Mayer Éva között számos kapcsolódási pontot találhatunk. Mindketten síkságon nőttek fel, mesés egzotikumként csodálkoznak rá a dombokra, hegyekre. Mindketten hosszú ideig hegedültek, Mayer Éva ötéves korától, egy időben zenésznek is készült. Annak idején a somorjai Csalló zenekarnak is tagja volt. Csukás István pedig több interjújában elmesélte, hogy eredetileg hegedűművésznek szánták őt a szülei, és tulajdonképpen a lázadás egyik formája volt számára az irodalom felé fordulás. A harmadik közös pont  a tabutémák feszegetése, a szociális érzékenység, amely mindkettőjüknél szorosan összeköthető a magánéleti tapasztalással. A betegség, elmúlás, gyász, illetve a gyászfeldolgozás gondolatisága, az egyén és a társadalom viszonya mindkettőjüknél megjelenik.  

„Ebben a nagy rohanásban hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy honnan hová tartunk, és nem vesszük észre az apró, de fontos dolgokat. Nincs időnk boldognak lenni, nem tudjuk megemészteni mindazt, ami történik velünk. Szerintem akkor lehet csak minőségi életet élni, ha néha megállunk, és felteszünk magunknak bizonyos kérdéseket. Csukás István apróságoknak is tudott örülni. Élvezettel járt például piacra, szerette a gasztonómiát, igazi ínyenc volt, ami szerintem is fontos az életben.”  

És van még egy kapocs: Mayer Éva férjének, Majoros Áron Zsolt szobrászművésznek a műtermében készült el az a Pom Pom-szobor, amely 2016 óta Kisújszálláson, az író szülővárosában áll, és amelyet két Csukás-rajongó szobrászművész, Pintér Attila és Rajcsók Attila készített.

És még valami. Miután elolvasták a Hová tűnt húsz kiló című verset, keressék ki a „párját” is, amely később született, és amelynek címe Visszatért húsz kiló.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?