Koronavírus – házi karanténba kerül a teljes román kormány

román parlament

Házi karanténba vonul Ludovic Orban román miniszterelnök, kormányának tagjai, valamint a kormányzó Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos állandó bizottságának és szenátusi frakciójának tagjai, miután a párt egyik szenátorát, aki az elmúlt napokban részt vett a párt politikai döntéshozatalában, koronavírussal fertőzöttnek találták.

Mindezt Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök jelentette be pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón. Elmondta: Vergil Chitac szenátor, aki pénteken koronavírus-fertőzöttnek bizonyult, részt vett a romániai kormányválság feloldásával kapcsolatos politikai egyeztetéseken, és fennáll a veszélye, hogy mások is megfertőződtek. A konstancai szenátor február 17. és 19. között vett részt egy brüsszeli NATO-tanácskozáson, vélhetően ott fertőződött meg. Tőle kaphatta el a vírust irodavezetője, aki a családját is megfertőzte. Valamennyiüknek péntek délelőtt lett pozitív a vírustesztje.

A miniszterelnök bejelentette: a kormány egyik protokollvillájába vonul házi karanténba, ahol minden lehetősége meglesz, hogy továbbvigye hivatalát. Arra kérte a kormány és pártja vezető testületének tagjait, hogy szigeteljék el magukat, és csakis telefonon, elektronikus úton lépjenek kapcsolatba egymással, munkatársaikkal. Hozzátette: ezután döntenek arról, hogy hol lesznek elkülönítve kabinetjének miniszterei.

Azt is közölte, hogy a kormány minden tagjától és a PNL azon politikusaitól, akik kapcsolatba kerültek a fertőzött kollégájukkal, mintát vesznek, amelyen elvégzik a koronavírus-tesztet, és a vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzák.

Ludovic Orban azt is elmondta, hogy a kialakult helyzetről azonnal értesítette Klaus Iohannis államfőt. Közölte: nem vehet részt a délutánra tervezett politikai egyeztetésen. Klaus Iohannis délutánra egyeztetésekre hívta a politikai pártok képviselőit, hogy ezek végén kormányalakítással bízzon meg valakit. A román sajtó biztosra vette, hogy éppen Ludovic Orban ügyvivő miniszterelnök fog újabb kormányalakítási megbízatást kapni.

Klaus Iohannis bejelentette: videokonferencián fog tanácskozni a pártok vezetésével a kialakult politikai helyzet kezeléséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?