Átadták a Szlovákiai Civil Becsületrend díjat Komáromban

Szlovákiai Civil Becsületrend díj
Komárom |

Idén ketten vehették át a Szlovákiai Civil Becsület-rend díjat, amelyet a Szlovákiai Civil Becsületrend Polgári Társulás negyedik alkalommal ítélt oda.
 

Az ünnepélyes díjátadót szombaton tartották a komáromi Kultúrpalotában. A szőgyéni Berényi Kornélia több évtizedes sokrétű kulturális tevékenységéért és hagyományőrzésért, a komáromi Tóth Bernadett pedig az elesetteknek és rászorulóknak nyújtott sokoldalú segítségért és kiemelkedő szociális tevékenységért érdemelte ki az elismerést.

Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend egyik alapítója beszédében emlékeztetett arra, hogy a társulás 2014-ben azzal a céllal alakult, hogy értékelje és jutalmazza a nemes emberi értékeket felmutató cselekedeteket, a közösségért végzett önzetlen munkát.

„Nem könnyű példamutatóan élni és dolgozni, különösen nem a nehezebb, válságosabb időszakokban – mondta. – Ennél a díjnál nem számít a politikai hovatartozás, a bőrszín, itt nincs etnikai diszkrimináció, nem érdekes, hogy jobb- vagy baloldali gondolkodású valaki, csak legyen tisztességes, becsületes, minden körülmények között talpig ember. Amint a jelszavunkban is megfogalmazódik: Erénnyel és példával – Virtute et exemplo.” 

A jelöltek nagy száma miatt idén első alkalommal döntött úgy a szakmájukban elismert, köztiszteletnek örvendő hazai személyiségekből álló kuratórium, hogy két személyt is díjaznak. Berényi Kornéliát Dániel Erzsébet, a Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás vezetője javasolta a díjra, méltatását pedig Pogány Erzsébettől, a Szövetség a Közös Célokért igazgatójától hallhatta a közönség. A díjazottról készített kisfilmből, illetve a helyszínen vele készített interjúból kiderült, hogy nevéhez Szőgyén és a régió kulturális életének számos eseménye, Tata testvérvárossal közös rendezvények sora fűződik, képzőművészeti táborok, fesztiválok mozgatórugója, a helyi cserkészcsapat megalapítója és aktív tagja. Tóth Bernadett tevékenységét a felterjesztő, Tárnok Magdolna civil aktivista ismertette és méltatta, nagybetűs szociális munkásnak, segítő embernek titulálva a díjazottat. A városi hivatal szociális osztályán dolgozó fiatal nő szabadidejében is a szegények megsegítésével, ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, meghallgatja panaszaikat. Önkéntes munkájáról azt vallotta: nem ítélkezik, hanem segít, nem változtatni akar, hanem elfogad. És őt is elfogadják, szinte családtagként fordulnak hozzá a rászorulók, mert érzik rajta a valódi segíteni akarást és mert hiteles, hiszen ő maga is nehéz körülmények között nőtt fel. 

Mindkét díjazott egy-egy idézettel zárta a velük készített beszélgetést. Berényi Kornélia Teréz anya szavait választotta arc poéticául: „Amit teszünk csak egy csepp a tengerben. A nélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger”. Tóth Bernadett pedig Böjte Csaba atya gondolatait tekinti követendőnek, miszerint a világot csak szeretve tehetjük jobbá és nem másképp. Az elismerés anyagi jutalommal nem jár, a kitüntetettek egy Kiss György szobrászművész által készített emlékplakettet kapnak.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?