A NAKA „Vihar” elragadta a bírókat

Futószalagon hordták tegnap a bírókat a NAKA nyitrai kirendeltségére ⋌(TASR-felv.)
Nyitra |

Ma reggel 13 bírót és 5 további személyt vett őrizetbe a rendőrség. Bilincsbe verve tartóztatták le Monika Jankovská bírónőt, a Smer korábbi igazságügyi államtitkárát. Azokról van szó, akik Marián Kočnerrel kommunikáltak. Kočnert pedig most a bírók lefizetésével vádolták meg.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) Köd (Hmla) nyomozócsoportja a „Vihar” nevű akció során ma hajnalban csapott le. Jankovská volt igazságügyi államtitkáron a Pozsonyi Kerületi Bíróság bírónőjén kívül elfogták még a szintén bíróként dolgozó testvérét, Andrea Haitovát, sőt Zuzana Maruniakovát is. Az utóbbi 2018-ban Kočner javára döntött a 69 millió euró értékű televíziós váltók ügyében. A váltókat idén februárban egy másik bíróság azonban hamisnak találta. Az őrizetbe vett személyek között van még egy korábbi bíró, egy csődbiztos, egy ügyvéd és két civil személy is.

A letartóztatottak között volt Jarmila Urbancová, a Legfelsőbb Bíróság alelnöke is, akit 30 ezer eurós kenőpénz felkínálásával gyanúsítanak, valamint Katarína Bartalská, aki a Váhostav-botrányban is döntött, és közös gyermeke van a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) egykori vezetőjével, Ján Valkóval.

Őrizetbe vették még Denisa Cvikovát, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírónőjét, aki az igazságügyi minisztérium magas beosztású tisztségviselője is egyben; David Lindtnert, a Pozsonyi V. Járásbíróság egykori elnökét; Dušan Srogončíkot, a Pozsonyi V. Járásbíróság elnökét; Richard Molnárt, a Pozsonyi Kerületi Bíróság bíróját; Angela Balázsovát, a Pozsonyi I. Járásbíróság bírónőjét; Ľuboš Sádovskýt, a Pozsonyi Kerületi Bíróság korábbi elnökét; Miroslav Mojto ügyvédet és további három nőt, akik eltakarták az arcukat.

A letartóztatott bírókat korrupcióval, az igazságszolgáltatás akadályozásával és a bíróság függetlenségének megsértésével gyanúsítják. Kočnert pedig, akit a váltóhamisítási ügy mellett a Kuciak-gyilkosság megrendelésével is vádolnak, most a bírók megvesztegetésével gyanúsították meg. A hatóság a nyomozás során Kočner Threema-üzeneteiből indult ki. Peter Erdös, Jankovská ügyvédje megerősítette, az egykori államtitkárt 5-től 10 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. Jankovská tagadja a vádakat.

Sajtóinformációk szerint Vladimír Sklenka, a Pozsonyi I. Járásbíróság korábbi alelnöke nem volt a letartóztatottak között, mivel együttműködik a hatóságokkal. Sklenkáról korábban kiderült, hogy 8000 üzenetet váltott Kočnerrel, majd pedig lemondott tisztségéről. Urbancová neki ajánlhatta fel a 30 ezer eurós kenőpénzt.

A letartóztatott személyeket ma délelőtt a NAKA nyitrai központjában hallgatták ki. Ugyancsak a nyitrai épületbe szállították börtönéből Marián Kočnert, a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt nagyvállalkozót, aki a gyanú szerint lefizette a fent említett bírókat. Kočner azonban megtagadta a vallomástételt. Az őrizetbe vett bírók esetében az Alkotmánybíróságnak kell döntenie arról, hogy vizsgálati fogságba helyezi-e őket. Erre a Kassán székelő testületnek a letartóztatástól számítva 48 órája van. A rendőrség már ma délelőtt megkezdte az őrizetbe vett bírók Nyitráról Kassára szállítását.

Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter indítványozza azon bírók felfüggesztését, akiket a Kočnerrel való kommunikáció miatt korrupcióval gyanúsítottak meg. Ezen túl az Országos Bírói Tanácsnak az a speciális bizottsága, amely a Kočnerrel kommunikáló bírók etikai alkalmasságát vizsgálja, a letartóztatások nyomán komoly előrelépést tehet. Ez a testület is indítványozhatja a rendőrség által most meggyanúsított bírók felfüggesztését. Az ügyben megszólalt Peter Pellegrini (Smer) miniszterelnök, aki üdvözölte a hatóságok lépéseit. Azt azonban részletesen nem kommentálta, hogy a pártja által jelölt egykori államtitkárt tartóztatták le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?