Szomorú: Levélben kérte az állatmenhely dolgozóit a kisfiú, hogy viseljék gondját a kutyájának

kutya

Az apja többször bántalmazta az állatot, a fiú ezért kért segítséget.

Szomorú történetről számolt be a Bored Panda, melynek középpontjában egy kutya, és annak korábbi gazdája, egy 12 éves mexikói fiú áll. A Xollin nevű állatmenhely munkatársai egy kartondobozra bukkantak az épület előtt. A dobozban egy kutya rejtőzött, szokatlan módon pedig egy levél is járt hozzá, melyet az állat korábbi gazdája írt:

A nevem Andrés, és 12 éves vagyok. Az anyukám és én úgy döntöttünk, hogy itt hagyjuk őt nektek. Az apukám nem tud erről, mert ő el akarta őt adni. De mindig bántotta és rugdosta a kutyát, egyszer úgy megrúgta, hogy megsérült a farka. Remélem, tudtok róla gondoskodni! Küldünk vele egy plüssállatot is, így talán nem fog engem elfelejteni.

Andrés levele azonnal megérintette a menhely dolgozóit, akik természetesen azonnal befogadták az állatot, akit Rene-nek neveztek el. 

Azonnal állatorvoshoz vittük, ahol megvizsgálták a farkát, ami jelenleg is el van törve. Ezen kívül gondoskodnunk kell az oltásokról és a féregtelenítésről is. Sok munkával jár, de legalább a kutya biztonságban van.

– nyilatkozta  az egyik ott dolgozó munkatárs.

A menhelynél most azon vannak, hogy mielőbb befogadó családot találjanak Rene számára. Nem lesz nehéz dolguk, mert miután a Facebook-oldalukon közzétették Andrés levelét, több százan jelentkeztek, hogy szívesen örökbefogadnák a kutyát.

(24)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?