Olcsóbb a tankolás, zuhan a kőolaj ára

tankolás
Pozsony |

A Szaúd-Arábia által hétfőn indított olajháború miatt az 1991-es első öbölháború óta nem látott ütemben, több mint a harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára. Az elemzők szerint a szlovákiai és magyarországi töltőállomásokon is áresésre számíthatunk.

„Minden eddigi előrejelzést nyugodtan kidobhatunk az ablakon. Úgy tűnik, hogy egy újabb olajpiaci árháború küszöbén állunk” – jellemezte a hét első napján kialakult helyzetet Jonathan Barratt, a Probis Securities pénzügyi szolgáltató elemzője. Szerinte a kezdő lökést az adta, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és az OPEC-en kívüli nagy olajtermelők szakmai fóruma, az OPEC+ múlt heti ülésén nem tudtak közös nevezőre jutni a kitermelés csökkentéséről. Oroszország nem támogatta a kitermelés visszafogását – azaz a túlkínálat elkerülését, így az olajár esését –, amit a koronavírus miatti keresletcsökkenés indokolna. Moszkva az OPEC+ ülése előtt kitartott a korábbi megállapodásban levő kitermelési kvóták mellett. A korábbi megállapodás március végén lejár, ezután a tagországok maguk döntenek a saját kvóta felett. Ám, ha Oroszország továbbra sem hajlandó az önkorlátozásra, akkor az OPEC-nek sem áll érdekében csökkenteni a kitermelését, mert ennek a hasznát csak Oroszország élvezné.

Az index.hu elemzése szerint a mostani helyzet egy szűk alagútban egymással szemben haladó két autóéra hasonlít, az egyikben Moszkva, a másikban az OPEC ül. Az orosz fél arra játszik, hogy az OPEC rántja félre előbb a kormányt, azaz önállóan is belemegy a kitermelés csökkentésébe, hogy sokkal nagyobb veszteségeit enyhítse. Egyelőre azonban csak azt sikerült elérniük, hogy Szaúd-Arábia árháborúba kezdett, vagyis csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy áprilisban jelentősen, napi 10 millió hordó fölé növeli a nyersolaj-kitermelését. Hétfő reggelre emiatt a Szlovákia számára is mérvadó északi-tengeri Brent típusú olaj hordónkénti (159 liter) ára hirtelen több mint a harmadával, a pénteki 45 felettiről 31 dollárra esett vissza. A Brent árfolyama az első öbölháború, vagyis 1991 óta nem zuhant akkorát, mint most.

Jó hír a sofőröknek, hogy ezt a töltőállomásokon is megérezzük – állítja Jana Glasová, a Postabank elemzője.

„A benzin ára az elmúlt két hónapban 3,5, a gázolajé 5,2 százalékkal csökkent”

– mondta Glasová. Az árakat figyelő benzin.sk portál friss adatai szerint a 95-ös oktánszámú benzin literje az elmúlt napokban átlagosan 1,26 euróba került a szlovák kutakon, a gázolajé pedig 1,15 euróba. A hazai töltőállomások árképzése ugyan lassabban követi a világpiaci árak alakulását, azonban Lukáš Lipovský, az X-Trade Brokers elemzője elmondta:

már e héten 5–7 centtel csökkenhet az ár, és ez a következő hetekben is folytatódhat.

 

Olcsóbb lesz a tankolás a magyarországi kutaknál is. A holtankoljak.hu előrejelzése szerint a múlt heti 17–18 forintos csökkenés után már most szerdától mindkét üzemanyagfajta ára literenként 6–8 forinttal eshet vissza. A benzin literenkénti átlagára ezzel 358 forintra csökken, a gázolajé pedig 370 forintra mérséklődik a magyarországi kutakon, az autósok azonban akár 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak az egyes töltőállomások árai között.

Hogy a hétfőn kialakult, a sofőröknek kedvező helyzet meddig tartható fenn, azt egyelőre az elemzők sem tudják megjósolni. Az olajárak csökkenése miatt azonban az orosz gazdaság várható napi vesztesége elérheti a 150 millió dollárt is, ami némi reményt ad az OPEC+ számára, hogy március végéig rábírják az orosz partnert az önkorlátozásra, amivel sikerülne újra növekedő pályára állítani az olajárat. Az olajárak zuhanása azonban a világ tőzsdéire is rányomta a bélyegét. Az ausztrál tőzsde hétfőn a 2008-as gazdasági válság kirobbanása óta nem látott zuhanást produkált, és több mint 7 százalékkal estek az európai tőzsdék is.

„Aki abban bízott, hogy a tőzsdéken az elmúlt két hétben tapasztaltnál már csak jobb jöhet, az hatalmasat tévedett. 2020. március 9. fekete hétfőként kerülhet be a történelemkönyvekbe”

– állítja Niel Wilson, a Markets.com elemzője. (mi, TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?