Kulturális veszteségeink 74.

A magyar nyelv sok mindenre alkalmas, például leköveti a szociológiai jelenségeket, az alá- és fölérendeltséget. Ez is ilyen. Elég, ha meghallgatnak egy betelefonálós műsort, biztos, hogy legalább egy ilyen „keresztnévvel” találkoznak. Mindmáig a legforradalmibb bemutatkozást a Szeleburdi család című, 1981-ben bemutatott zseniális ifjúsági filmben hallottam, ahol egy öreg hölgy a következőképpen vette fel a telefont: „Halló, itt özvegy doktor Lantosné, Gémes Teréz doktor lakása!” Ezzel nagyjából mindent el is mondott magáról, mosolyt csalva a néző arcára. Bizony, a régi magyar ifjúsági filmekben voltak ilyen kikacsintások a felnőttek felé, amiket anno még nem értettem, mostanában viszont pont ezek miatt nézem újra őket. Női egyenjogúságról akkoriban még senki sem beszélt mifelénk, de számos nyoma van annak, hogy a filmkészítők üzenni akartak ez ügyben. És a cenzorok, akik a politikai üzeneteket keresték az alkotásokban, ezeket szemrebbenés nélkül átengedték. Szóval, hölgyeim, használják nyugodtan saját keresztnevüket nyilvános bemutatkozáskor, sőt, az sem kötelező, hogy felvegyék a férjük vezetéknevét. Viszonylag új megoldás, hogy a házaspár mindkét tagja mindkettőjük vezetéknevét használja, vagy a gyerekeknek lesz két vezetéknevük. Ennyit erről.

A nőnap idén vasárnapra esett, és munkába menet kilenc férfiút láttam virággal a kezében. Hármat a buszon, a többit a buszból. Csak ketten szorongattak olcsó, „lidlis” csokrot – ezeket megismerem a műanyag fóliára ragasztott, levakarhatatlan, narancsszínű árcéduláról. A többiek rózsaszálat, vagy nagyobb bukétát vittek büszkén. Minden esetben elképzeltem a jelenetet, ahogy átadják szívük hölgyének a halott növényeket, amelyek vázában kibírják még pár napig, aztán mennek szépen a kukába, mert ez az élet rendje. Jövőre majd megint lehet nekünk virágot venni. Aki most elfelejtette, az Valentin-napon nyilván adott valamit az asszonynak, és anyák napján is lehet még pótolni, ha van valamilyen anya a közvetlen rokonságban. A legszebb főcím a következő volt: Drága hölgyek, köszönjük, hogy vagytok nekünk! Ezt a Lokál című lap weboldalán találtam, gratulálok a szerzőnek, valamint a szerkesztőnek, aki rábólintott. Nyilván ő is férfi, nem tűnt fel neki a dolog abszurditása. Szóval vagyunk nekik, rendben, akkor ez a helyzet.

Egy friss felmérés szerint a világ népességének 90 százaléka – nők és férfiak egyaránt – valamilyen előítéletet táplál a nőkkel szemben. Az ENSZ 75 országban végzett kutatást, az előítélek között volt, hogy a férfiak jobb politikusok és üzletemberek, fontosabb nekik, egyetemre járjanak, és megkülönböztetett figyelem jár nekik a munkaerőpiacon. Pakisztánban, Katarban és Nigériában volt a legnagyobb az előítéletesség, a leghaladóbb pedig Andorra, Svédország és Hollandia. Az eredményekből kiderült az is, hogy az emberek 28 százaléka világszerte úgy gondolja, teljesen rendben van, ha egy férfi veri a feleségét. Hát itt tartunk, még mindig.