Sztárok életmódja: Rettegett a félelemtől is

d

Ismert, népszerű, sikeres volt. És akkor jöttek a bajok, vagy éppen azért. Stano Král zaklatottan, „gyorsan élt”, ami álmatlanságot okozott, és csak fokozta a bajt: pszichés problémák kínozták, depressziós lett.

Kezdetben azt hitte, hogy vény nélkül kapható gyógyszerekkel egyedül is meg tudja oldani.

Amikor már ezek sem segítettek, ismerősök segítségével különböző pszichofarmakonokat szerzett, ami pedig még nagyobb rizikó. Ha két-három hétnél tovább szed valaki rendszeresen pszichofarmakont, a hirtelen abbahagyás nagy veszélyt jelenthet, megvonási tüneteket és visszacsapási hatást válthat ki. Ilyen esetben feltétlenül orvosi felügyelet mellett, napokon vagy heteken át kell fokozatosan csökkenteni a gyógyszer mennyiségét.

Ráadásul a pszichés problémák végleges meggyógyításához elkerülhetetlenül fontos a gyógyszeres kezelés mellett a pszichoterápia. A színész eleinte elégedett volt magával, végre úgy aludt, mint a bunda, aztán egyre erősebb depresszió kínozta. Eleinte azzal magyarázta, hogy mindenkinek van rosszkedve, majd csak elmúlik, de nem így történt. Odáig jutott, hogy a lelki problémák miatt szörnyű fizikai fájdalmai voltak. Ez az állapot észrevétlenül kezdődött: rettegett a félelemtől is. Eleinte félt repülőre ülni, aztán mindentől egyre jobban félt. Legjobban attól, hogy a színpadon elfelejti, vagy szinkronizáláskor összekeveri a szöveget, ezért előadás előtt állandóan ismételgette. Aztán attól kezdett félni, hogy súlyos beteg és meg fog halni. A színházi szünet kezdetéig már annyira rosszul érezte magát, hogy lemondta valamennyi szerepét, befejezte a szinkronizálást, bezárkózott a lakásába, a telefont sem vette fel. Megunta az életet.

Szerencsére annyira összeszedte magát, hogy felvette a kapcsolatot egy ismerős cseh pszichiáterrel, és elkezdődött a kezelés. Az orvos elintézte, hogy Németországban folytatódjon a kezelés. A függőségben szenvedők kezelése a művész szerint minden, csak nem kellemes, de azzal a pokollal szemben, amit előtte átélt, elviselhető. Talán azért is, mert bízott a szakemberekben. És ennek köszönheti, hogy segítettek neki. Megszabadították az álmatlanságtól, a depresszióitól, fóbiái egy részétől, később egy pszichoanalitikus segítségével a többitől is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?